Újabb szakmába gyűrűzik be a szakemberhiány: a kata változtatása az oka
A nemrég bejelentett változás a katás vállalkozók több, mint háromnegyedét érinti, akiknek jelentős része új adózási formát kell keressen.
A nemrég bejelentett változás a katás vállalkozók több, mint háromnegyedét érinti, akiknek jelentős része új adózási formát kell keressen.
A távmunka ma már sokaknál vált a munkavégzés mindennapi formájává, ez különösen igaz az IT-szektorban.
Az IT menedzsment dolgozói bruttó 450 ezer - 1,9 millió, a szoftverfejlesztők 600 ezer - 2 millió, az adatbázis-adminisztrátorok pedig 600 ezer - 1,6 millió forintot kereshetnek.
Idén nyáron is a fő ellenőrzési célterületek közé tartoznak a turisztikai szempontból frekventált helyeken működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények.
A szakértő szerint túl gyakran előfordul, hogy kiderül, még a szakemberek sem tettek gyermekvédelmi jelzést.
Nem tévhit: egy tapasztalt klímaszerelő a nyári szezonban valóban zsebre tud tenni 1 millió forintot havonta.
Elkezdődött a nyár, amivel megjelentek a darazsak. Érdemes mindenképpen szakemberhez fordulni, annak ellenére is, hogy ez egyáltalán nem olcsó mulatság.
Minden eddiginél nagyobb lehet az informatikushiány, mivel egyrészt megtörni látszik az IT-szakok iránti növekvő érdeklődés évtizedes trendje.
Akadozik az étolajimport Ukrajnából, így már a Szegedi Paprika Zrt. is kénytelen volt változtatni a receptúráján.
Borúlátóak a szakemberek az építőiparban, 95 százalékuk számít válságra, 83 százalékuk még idén.
Összeurópai kezdeményezést indítottak, hogy új tehetségeket nyerjenek meg az egészségügyi ágazatnak, egyúttal felkészítse a szektort a jövő kihívásaira.
Ritkán ússza meg az ember 20 ezer forint alatt, ha ki akar vágatni egy kisebb méretű fát a kertjéből, igaz 200 ezer fölé is ritkán rúg a számla.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét a magas patogenitású vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun megyében.
Egy friss jelentésből kiderül, melyek azok a kritikus területek, ahová alig találni szakembert, a bérek kilőttek.
Két éve küzdünk a COVID-járvánnyal, de a szakemberek szerint még koránt sem lehet látni az alagút végét. Milliók szenvednek a vírus hosszútávú tüneteivel.
Ugyanaz a betanított munkás 2021 decemberében 454 ezer forintot keresett, 82 százalékkal többet, mint három évvel korábban.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2021. november 10-én indította el téli szezonját, amelyet 2022. március 20-án zártak le a szakemberek.
A környezettudatos építkezés legújabb alternatívája a talajcsavar.
A magyar fél a nemzetközi Duna-védelmi egyezmény keretében és a Magyar-Szlovák Határvízi Bizottságon keresztül kéri a szomszédos országot a kármentesítés haladéktalan megkezdésére.
A Gasztronómiai Szövetség alelnöke szerint egyszerre érkezett rájuk minden nehézség. Az energiaárak növekedése az alapanyagok drágulása mellett a kötelező béremelés sem segítette a szektor vállalkozóit.