Döbbenetes különbségek: itt kell a legtöbbet dolgozni egy otthonért Magyarországon
A lakásárak és jövedelmek közötti összefüggések vizsgálata során ezúttal a területi különbségekre hívták fel a figyelmet.
A lakásárak és jövedelmek közötti összefüggések vizsgálata során ezúttal a területi különbségekre hívták fel a figyelmet.
A magyar piac ellátása többek közt abból az immár külföldi üzemből fog történni, ahová most a romhányi eszközök kihelyezésre kerültek.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a magyar családok védelme érdekében figyelmeztetést adott ki egy termékre vonatkozóan.
Akcióvadászatunkon ezen a héten azt néztük meg, hol kerülnek kevesebbe azok a termékek, amelyekre 2021-ben a kormány árstopot vetett ki?
Magyarország és Szerbia az eddigi sikerekre alapozva készen áll egy új kőolajvezeték megépítésére - mondta a tárcavezető.
Nemcsak magyar szemmel érezhető a pezsgés, hanem a kontinens egészén is jellemző volt a piac bővülése.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata alapján újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyében - közölte a Nébih.
Megtévesztő volt a Lidl Magyarország kommunikációja több „teljes kiőrlésűként” hirdetett terméke esetében
2,4 magnitúdójú földrengés volt Pannonhalma térségében, károkról nem érkezett bejelentés.
Ha szenvedélyed az utazás és úgy érzed, ehhez méltó a földrajzi tudásod, töltsd ki a legújabb kvízünket! Tudod, melyik európai országnak mi a fővárosa, hol találjuk őket?
A németországi autógyárak kapacitásuk alatt működnek, a termelés jelentősen visszaesett.
A mesterséges intelligencia munkahelyekre gyakorolt hatása miatt egyre sürgetőbbé válik az UBI-rendszerek bevezetése.
A versennyel a szervezők azt is szeretnék elérni, hogy 60 évnyi kihagyás után is szülessenek újra magyar ételek. Lássuk, milyen magyaros fogásokat kreáltak a a melegkonyhai szakácsverseny résztvevői!
Ha szívesen kirándulsz a magyar nemzeti parkokban, töltsd ki a Pénzcentrum mai kvízét és áruld el nekünk, mit tudsz az ország legcsodálatosabb természetvédelmi területeiről!
Szijjártó Péter: Magyarország az ukrajnai fegyverszállítások helyett 400 millió forinttal támogatja a libanoni hadsereget.
Évről évre rendszeresen előfordulnak problémák az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokkal.
A Magyarországra vonatkozó geopolitikai következmények és a térség biztonsági helyzete szintén alapvetően változhat bármelyik fél győzelmet esetén.
A szakértő szerint nemhogy a hazai helyzet, de a világpolitikai események is szinte megtiltják, hogy újabb benzinárstopot vezessenek be.
Inflációt, kamatkörnyezeti változás jöhet, ha Donald Trump vámjai teljes erővel életbe tudnak lépni - állítja a Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértő.
Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük 2025 6. hetének legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkeit.