Ezek a világ legélhetőbb városai 2022-ben: a koronavírus járvány átírta az idei helyezéseket
Az osztrák főváros korábban évekig fej-fej mellett versenyzett Melbourne-nel az első helyért.
Az osztrák főváros korábban évekig fej-fej mellett versenyzett Melbourne-nel az első helyért.
Sokak szenvednek migréntől, ami világszinten a lakosság durván 10 százalékát érinti, ráadásul ez a fiatal, produktív nők esetében a leggyakoribb betegség.
A felsővezetői támogatás, illetve a hosszútávú vízió hiányát a tavalyi kutatásban résztvevők kevésbé ítélték égető problémának.
Az időskorral bekövetkező hanyatlás lehetséges magyarázatát adta meg egy új kutatás.
A betegközpontúság nemcsak az életminőség javításában, hatékonyabb ellátásban jelentene előrelépést, hanem optimalizálhatná az erőforrások felhasználását, így a finanszírozást is.
Az idősebb orvosok körzeteiben ugyanolyan volt a halálozás, mint a fiatalabbakéban, viszont kimutathatóan több volt a halálozás ott, ahol egyáltalán nem volt orvos.
A magyar banki ügyfelek több mint harmada figyel a fenntarthatóságra a vásárlásai során.
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint nem lenne szabad hagyni, hogy a tanárok másodállást keressenek a létfenntartáshoz.
Az eddigi leghosszabb követéses vizsgálatban kínai kutatók megállapították, hogy a Covid-19 miatt kórházban kezelt betegek fele a fertőzés után két évvel még mindig szenvedett valamilyen tünettől.
A tavaszi, nyári idő beköszöntével egyre többen belevágnak a várva várt lakásfelújításaikba.
A múlt hónapban először került az első öt közé az infláció miatti aggodalom, minden harmadik ember ez miatt aggódik.
A PISA eredményeket is vizsgálták, amiben mi nem teljesítünk túl jól. A 16 éves tankötelezettségi korhatárnál tovább sokan nem is maradnak az iskolapadban.
Hét óra alvás az ideális a középkorú és idős emberek számára egy új tanulmány szerint.
A háború, valamint az alapanyagok ára és hiánya miatt az abroncsok piacán áremelkedés várható, sőt, esetleg átmeneti hiány is előfordulhat.
A kiöregedő tulajdonosok egyre inkább vonakodnak attól, hogy átadják utódjaiknak a stafétát.
Szinte hihetetlen, de a férfiakra jellemzőbb (64%), hogy orvoshoz fordulnának ilyen esetben, mint a nőkre (57%).
A búvár a tervezett merülése után nem tért vissza a merülés kezdőpontjához, az eltűnt búvárt biztosító merülőtársai az ismert járatokban nem találták meg.
Az új kutatás az egészséges élettartammal kapcsolatos szubjektív várakozások felmérését és a hivatalos statisztikai adatokkal történő összehasonlítását tűzte ki célul.
Az oltások plusz védelmet nyújtanak a koronavírus-fertőzésen átesetteknek, különösen a Covid-19 súlyos szövődményei ellen.
Minél több autó van egy háztartásban, annál jellemzőbb, hogy a gépkocsit elsődlegesen munkavégzés miatt használják.