Alig ismert törvény miatt üthetik meg a bokájukat a magyar autósok: ezért akár börtön is járhat
A friss adatok szerint 2002-ban több száz esetben nem nyújtottak elvárható segítséget a magyarok - és az ügyből eljárás is indult.
A friss adatok szerint 2002-ban több száz esetben nem nyújtottak elvárható segítséget a magyarok - és az ügyből eljárás is indult.
Lezárult a nyomozás Kálloy Molnár Péter decemberi autóbalesetének ügyében. A rendőrség szerint a színész hibázott, mert áthajtott a piroson.
A Magyar Közút 2000 óta 19 munkatársát veszítette el munkaterületeken figyelmetlen közlekedők miatt.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az ütközés következtében a vonat kisiklott és az árokba borult.
A két település közötti vasúti átjáróban, Derecske és Konyár közötti útszakaszon, egy vonat összeütközött egy személygépkocsival, amelynek vezetője a helyszínen meghalt.
2019-ben összesen 287 halálos közlekedési baleset történt hazánkban, 2776 esetben súlyos kimenetelű volt a karambol, és 7802 esetben szenvedtek könnyebb sérüléseket az érintettek.
Mutatjuk, hol történt a legtöbb szerencsétlenség.
A főváros után Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt tavaly a legtöbb baleset kijelölt gyalogátkelő-helyeken. Összesen 39 ember életébe került.
Komoly a balesetveszély!
A baleseti statisztikák ugyanakkor regionális bontásban egészen sokszínűek. Míg egyes utakon alig-alig történik baleset, addig vannak közutak, amelyek joggal érdemelték ki a \"halálút\" jelzőt. A HelloVidék statisztikákon, és térképen is mutatja, hol kell az általánosnál is jobban ébernek lennünk.
Mobiloznak és gyorsan mennek a magyarok: rengeteg a tragédia.
A balesetek közel 10 százaléka végződött halállal ezen a főúton.
Autósok és biciklisták okozzák a legtöbb balesetet.
Környezetkímélők, újszerűek, persze, hogy nem szabad őket használni.
Így kerüld el a bajt.
Azért utakat is fejlesztenek.
Az ügyészség még meghosszabbíthatja a nyomozást.
Egyáltalán nem kockázatmentes az ilyen felvételek elkészítése.
És nem is ez a leggyakoribb balesettípus.