Véget ért a nyugdíjasok népszerű pluszjuttatásának osztogatása: ezt kell tenned, ha nem kaptál
Zsigó Róbert elmondta, több mint 2,3 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kapja meg az utalványt.
Zsigó Róbert elmondta, több mint 2,3 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kapja meg az utalványt.
Készülniük kell a cégeknek a nyílt bérkommunikációra és a jelentős adminisztrációs terhekre.
A családi pótlék fontos támogatás sok család számára, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a jogosultság feltételeinek megváltozása esetén bejelentési kötelezettségük is van.
A bérek ugyan nőni kezdtek, a hallgatói juttatások azonban nem követték ezt a trendet.
Az olimpiai érem életjáradék formájában is díjazásra kerül: nem csak egyösszegben ismerik el a sportsikert, hanem a sportoló visszavonulását követően 35 év felett havi juttatásként is.
A foglalkoztatottak keresete több elemből állhat össze. Vannak, akik csak alapbért kapnak, másoknál ez különböző pótlékokkal egészül ki.
A kormányrendeletben meghatározott béremelésekkel átlagosan azonos mértékű fejlesztésekről számoltak be a cégek, a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban viszont nem érzékelhető változás.
Ma érkezik a magyar szépkorúaknak a 13. havi nyugdíj, de ezen felül is szükség lehet az idén korrekcióra, ha az infláció nem lassul.
A köztisztviselők többsége 2025-ben sem számíthat béremelésre, miközben sokan már most is megalázóan alacsony fizetésért dolgoznak – mondta a szakszervezet elnöke.
2025-ben a juttatási keretek átlagosan 5,8%-kal emelkedtek, így az átlagos bruttó éves keret 458.022 forintra nőtt.
Mi a terhességi gyermekágyi segély (TGYÁS, TGYES), kinek jár a TGYÁS és mikor nem jár a TGYÁS összege? Hogyan történik a terhességi-gyermekágyi segély igénylése 2025-ben?
Az idén havi 14 535 forint személyi kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, azoknak, akik jogosultak.
A munkáltató 2025. január 1-től évente 1,8 millió forinttal támogathatja a harmincöt év alatti dolgozóinak a lakhatását.
CSED 2025 kalkulátor: mi az a CSED, ki jogosult rá, mit ír a CSED kalkulátor 2025 évében a CSED 2025 összege kapcsán? Hogyan történik a CSED igénylése, hány nap a CSED 2025 évében?
A rendelet alapján emelendő, 2025. januárra járó ellátásokat a jogosultak számára már emelt összegben kell folyósítani.
A leggyakoribb cafeteria-elem továbbra is a SZÉP kártya.
Az újrakezdési hatás az újévi fogadalmakban csúcsosodik ki: januárban akár 40%-kal nő az új munkára jelentkezők száma.
Korábban a Pénzcentrum már bemutatta, milyen támogatások érhetők el munkanélküliek számára a német nyelvterületeken, most pedig a német Bürgergeld rendszerét vizsgáltuk meg.
Az év végi bónusz fontos visszajelzés lehet a dolgozók számára, motiváló és akár megtartó tényező is lehet.
Decemberben a szokásosnál előbb indul a nyugdíjfolyósítás, akinek számlára utalnak, az már 3-án, megkapja a pénzt. Viszont a januári kifizetés csak majdnem 6 hét múlva lesz.