Kevesen vállalják be: havi 80 ezer forintos extra juttatás jár ezeknek a magyar szülőknek
Ma Magyarországon minden gyermekvédelmi gondoskodásba került, 12 évesnél fiatalabb gyermeket nevelőszülőnél kell elhelyezni, ez nem tud megvalósulni.
Ma Magyarországon minden gyermekvédelmi gondoskodásba került, 12 évesnél fiatalabb gyermeket nevelőszülőnél kell elhelyezni, ez nem tud megvalósulni.
A béremelés áprilistól lép majd hatályba, a PENNY szerint ez stabil megélhetést biztosít majd a dolgozóknak.
Milyen változások érintik a magyar nyugdíjrendszert 2024-ben? Járjunk utána, mi mindent érdemes tudni a nyugdíjkorhatárról, nyugdíjkedvezményekről vagy a nők nyugdíjba vonulásáról!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi előrejelzésében már csak 2,5-3,5 százalékos GDP-bővülést prognosztizál 2024-re.
A 2024-re vonatkozó béremelési elképzelések az ideinél szerényebbek, azonban több munkaadó is tervezi a béren kívüli juttatás keretösszegének emelését.
Az Ausztriába vándorló magyar állampolgárok száma az elmúlt 20 évben ötszörösére, az országban tartózkodó magyarok állományi létszáma pedig hétszeresére nőtt.
Az eheti cikkünkben a reptéri munkáknak jártunk utána. Számos olyan hirdetés található, ami különösebb végzettséget nem igénylő fizikai munka.
Megszületett a megállapodás a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, ezzel számos más juttatás is emelkedhet.
Karácsony közeledtével nettó 60 ezer forinttal támogatja valamennyi aktív munkatársát a PENNY, az összeget november elején kapják kézhez a dolgozók.
Egy új autó árával vetekedő év végi bónuszt is kifizetnek a cégek fejenként, ám a várt motiváció elmaradhat, ha a célokat és kulcsfontosságú elvárásokat nem tűzik ki.
713 000 forintos éves juttatással próbál vérplazma-donorokat szerezni magának egy budapesti plazmacentrum.
A munkáltató utalhat még idén a kártyákra pénzt akkor is, ha a keret már kimerült és már nem csak vendéglátóhelyeken vásárolhatunk ételt cafetériából.
Kiszámolták, mekkorát nőttek tavaly a különböző jövedelmi csoportokba tartozó nyugdíjasok bevételei.
A tervezet szerint egy ember nem részesülhet többféle speciális nyugdíjban, a juttatást az infláció mértékével minden évben emelik.
Ha alacsony a céges autók kihasználtsága, jó megoldás a carsharing, mely a környezetvédelmet is támogatja.
A cégek 62 százaléka tervez béremelést, ami jellemzően az egész szervezetet fogja érinteni, a mértéke pedig a tervek alapján 6-10% közé esik.
A béremelést területi felosztás szerint, értékesítés, logisztika, központ és különböző szempontok alapján súlyozva átlagosan legfeljebb 17 százalékos mértékben hajtják végre.
Öt százalékkal, de legalább 53 ezer forinttal emelkedik január elsejétől a MÁV-Volán-csoportnál dolgozók alapbére.
Egyszeri, 15 százalékos díjat kell ugyanis fizetni a 2022. október 15-ig feltöltött, de 2023. május. 31-ig fel nem használt juttatásokra.
Duplájára emeli a kormány a munkába járási költségtérítést, így már kilométerenként 30 forintot kaphatnak a dolgozók.