Máris szavaztak az újabb áfacsökkentésről: ezek az érintett termékek, minden egy irányba mutat
Mutatjuk, milyen további termékek, szolgáltatások jöhetnek szóba egy nagyobb szabású áfacsökkentés esetén.
Mutatjuk, milyen további termékek, szolgáltatások jöhetnek szóba egy nagyobb szabású áfacsökkentés esetén.
A megszokott módon novemberben is tíz alapvető élelmiszer átlagárán keresztül vizsgáltuk meg, mennyi ételre futotta az átlagnyugdíjból régen és most.
Az Y és Z generáció tagjai gyakran válnak karrierturistává azért, hogy megtalálják a számukra legjobb munkahelyet. Még akkor is, ha addig több szervezetet hagynak maguk mögött.
A forint a jövőben várhatóan gyengülő pályán marad, korrigálva jelenlegi túlértékeltségét. 2024-ben visszatérhet 400 fölé az euró árfolyama, 2025-ben a 420-at is megközelítheti.
Már szinte hajszálpontosan megmondható, hogy mekkora lesz az inflációkövető állampapír jövő évi kamata.
Sok termék jelentősen olcsóbb most, mint a tavalyi őrült élelmiszer-drágulás idején: a sajt, vaj, tojás, liszt már nem kerül egy vagyonba a boltokban.
Folytatódik a nyugdíjasok leszakadása az aktívaktól a NYUSZET szerint, amin a vegyes indexálás bevezetése, vagy egy valódi nyugdíjkorrekciós program elindítása segítene.
Az infláció év végére 6-7 százalékra csökkenhet, jövőre pedig 5-6 százalékot érhet el.
A tojás ára 16,9, a liszté 15,4, a sajté 6,4, a margariné 4,2 százalékkal csökkent.
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint jövőre helyre kell állítani a gazdaság növekedését, melynek mértéke 4 százalék körül alakulhat.
10 százalék körül lesz az októberi infláció, decemberre 7 százalék körüli értéket vár a kormány - mondta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.
A kimondottan csípős időjárás az autósoknak egy fontos tennivaló sürgős elintézését jelenti: azt, hogy ideje lecserélni a nyári gumit télire.
Egyre inkább az akciókat keresik a magyarok a zöldségek esetében is, viszont ennek ellenére még nem fogyasztunk kevesebbet paradicsomból és paprikából.
Szeptemberben a 38 OECD-ország közül 27-ben lassult a fogyasztói áremelkedés, miközben nyolc országban gyorsult az áremelkedés üteme.
Bár a fogyasztói árak szeptemberben 12,2 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, a lakosság 32,8 százalékos áremelkedést érzékelt a GKI szerint.
Az egyedül élő 65 feletti magyarok több mint 40 százalékának okozna gondot egy hirtelen jött kiadás kifizetése.
Noha eddig csak feltételezni lehetett, mostanra azonban ténnyé vált, hogy több gyártó is aktívan alkalmazza az akár a fogyasztók megtévesztéséhez vezető zsugorflációt.
Nem lesz 100 ezer forintos bérkompenzáció Magyarországon a reálbérek visszaesése miatt, ugyanakkor a legkisebb bérek 2024-es emelését előre hoznák.
Az infláció már magyar sajátosság, és kérdéses, hogy mérséklődni fognak-e a számok. Ami viszont ennél is aggasztóbb, az a maginfláció mértéke, ami szintén kiemelkedően magas.
Az ipari termelői árak 2023 szeptemberében az egy évvel korábbihoz képest 2,5 százalékkal csökkentek, az előző hónaphoz viszonyítva 1,7 százalékkal növekedtek.