Sosem lesz már magyar euró? Így állunk most a bevezetéssel, kritikus a helyzet
Milyen feltételeket kell teljesíteni ehhez, és van-e esély arra, hogy belátható időn belül legyen itthon is euró?
Milyen feltételeket kell teljesíteni ehhez, és van-e esély arra, hogy belátható időn belül legyen itthon is euró?
A magyarok egyelőre nem vették észre, hogy a pénztárcájuk fellélegzett volna egy bevásárlásnál vagy tankolásnál.
Az élelmiszerek ára közel 35 százalékkal emelkedett a nyugdíjasoknak fontos alapélelmiszerek egy része pedig még az előző hónaphoz képest is drágult.
Továbbra is van olyan élelmiszer, ami éves alapon több mint 100 százalékos dráguláson ment át.
2023. májusban a fogyasztói árak átlagosan 21,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit.
2023. áprilisban az export euróban számított értéke 3,4%-kal nagyobb, míg az importé 4,0%-kal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
2023. májusban a fogyasztói árak átlagosan 21,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább.
Mérséklődtek a háztartások inflációs várakozásai az euróövezetben áprilisban - közölte az Európai Központi Bank (EKB) kedden.
Kötelező akciók ide vagy oda, a bevásárlást sehogy sem lehet olcsón megúszni manapság.
Európában a visszarendeződés vegyes képet mutat, az előfoglalások száma jónak ígérkezik, de az orosz és kínai turisták hiánya is erősen érezteti a hatását.
Számos medencetípus található jelenleg a piacon, ezek között viszont hatalmas árkülönbségek mutatkoznak, így érdemes alaposan megtervezni a vásárlást.
Vezesse ki a Kormány az árstopot és szüntesse meg a kiskereskedelmi adót - javasolta az Országos Kereskedelmi Szövetség.
A miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy jövőre már csak 6 százalékos lehet az infláció, de májusi is 22 százalék alatt lehet számításai szerint.
Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy jövőre már csak 6 százalékos lehet az infláció, de májusi is 22 százalék alatt lehet számításai szerint.
Sok vállalkozásnak csökkent a nyeresége, vagy lett veszteséges az elszálló értékesítési árak ellenére is.
40 százalékkal drágább a sajtos-tejfölös lángos a Dagály strand büféjében, mint tavaly volt.
Az elmúlt években sokat hallhattunk arról, hogy őrült tempóban drágulnak a lakások, nem véletlen, hogy sokan fektették ingatlanba a pénzüket.
Idén nyáron is folytatódhat az áremelkedés a strandi büfékben, elsősorban az alapanyag- és az energiaköltségek növekedése, valamint a munkaerőhiány következtében.
Nemcsak az építőanyagok árai emelkedtek az elmúlt években, hanem az építtetők igényei is.
Ha a kormány kiegészítő nyugdíjemelésről hoz döntést, erről időben tájékoztatni fogja az érintetteket – közölte a parlamenti államtitkár.