Nyugdíjemelés 2024: 6 százalékkal, átlagosan 13 ezer forinttal kapnak többet az idősek januártól
Az emelés mintegy két és fél millió embert érint, főként az öregségi nyugdíjasokat.
Az emelés mintegy két és fél millió embert érint, főként az öregségi nyugdíjasokat.
Bár rengeteg gazdasági esemény volt hatással az életünkre 2023-ban, nem biztos, hogy tisztában voltunk a jelentésükkel. Ezért most elmagyarázzuk az idei év legfontosabb fogalmait.
A legtöbben már megvették a főzéshez, sütéshez szükséges hozzávalókat régen, mindig akad azonban olyan, akinek eddig nem volt ideje bevásárolni.
Nagyon durván megugrott a magyarok kiruccanásainak száma az év harmadik negyedévében tavalyhoz képest - ezt lehet kiolvasni a KSH nemrég közzétett adataiból.
A jegybank legfrissebb negyedéves inflációs jelentésében idén éves átlagban 17,6-17,7 százalékos fogyasztóiár-indexszel számol, amely jövőre 4,0-5,5 százalékra mérséklődhet.
Stabil itthon a szaloncukorpiac, évente 3500 tonna kerül a boltokba, még mindig a zselés a nagy kedvenc.
A fűszerpaprika drágult a legtöbbet, a porszívó a legkevesebbet 1995 óta a Hiflylabs nevű adattanácsadó cég elemzése szerint, mely a hivatalos magyar átlagáradatokon alapul.
Az infláció a sí- és a snowboardfelszerelések piacát sem kímélte, van lehetőség azonban arra, hogy megfizethető áron jussunk e téli sportokhoz szükséges felszerelésekhez.
Bár az átlagember fejében az arany egyet jelent a vagyonnal és a gazdagsággal, a szakemberek mégsem tartják túl jó befektetésnek.
Az MNB-alelnök szerint a jegybank azzal számol, hogy jövőre átlagosan 4-5,5%-os infláció lesz, 2025-ben jöhet a 3% körüli érték.
A korizás szerelmeseinek jó hírrel szolgálhatunk: nem kell várni arra, hogy befagyjon a Balaton. Több helyen is építettek olyan mesterséges koripályákat a tó körül, ahol remek lehet siklás.
Az Eurostat legfrissebb statisztikái szerint végre nem Magyarországon a legmagasabb az infláció.
A Celebrations fémdobozos édességének a súlya csúnyán megcsappant az évek alatt, ennél is nagyobb baj viszont, hogy az ára brutálisan kilőtt Magyarországon.
Január elsejétől már nem lehet hidegélelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával a boltokban.
Az éves infláció 17 százalék felett alakult 2023-ban, miközben a bruttó keresetek csak 15 százalékkal nőttek.
Eltelt egy újabb hét, amin ismét rengeteg érdekes, izgalmas cikk jelent meg a Pénzcentrumon. Éppen ezért összegyűjtöttük a hét legfontosabb, legolvasottabb írásait.
A pénzügyi tárca várakozásai szerint decemberben már 7 százaléknál is alacsonyabb lehet az infláció mértéke, mg jövőre az áremelkedés 5-6 százalékon alakulhat.
Bár év végére valamelyest javult a helyzet, 2023-ban több fontos makrogazdasági folyamat befolyásolta a magyarok életét, mely hatások még a következő évben is velünk maradnak.
A GKI szerint idén őszre túljutott a magyar gazdaság a válság legnehezebb szakaszán, így az intézet jövőre a GDP további bővülésére számít.
Bár első ránézésre az utóbbi időszak "inflációs recessziója" enyhe volt, a szegényebb rétegeket azonban ez a sokk nagyon fájdalmasan érintette.