Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
A nyári szünet sok családban a lazább napirendet jelenti, de a szakértők szerint ez az időszak a gyerekek testsúlyára is hatással lehet.
A Semmelweis Egyetem kutatói azt elemezték, hogy a depresszió, dohányzás, az elhízás, az alvászavar és más egészségi problémák hogyan függenek össze a sokízületi gyulladással.
Május 12–15. között Isztambul adott otthont a 33. Európai Elhízástudományi Kongresszusnak.
A vastagbél- és végbélrák a leggyakoribb daganatos megbetegedések közé tartoznak, és egyre több fiatalt is érintenek.
Minden harmadik magyar általános iskolás lúdtalpas, minden hatodik elhízott, a 12. osztályos lányok egyharmada pedig rövidlátó.
A májbetegségek különösen alattomosak, hiszen a szerv rendkívüli tartalékkapacitása miatt sokáig nem okoznak tüneteket.
Idén februártól akár hetven százalékos TB támogatást is igényelhetünk az új generációs gyógyszerekre, amelyek végeredményben igen látványos fogyást okoznak.
Akár évekig is jelen lehet a szervezetben úgy, hogy semmilyen panaszt nem okoz: de baj lesz belőle!
Egyik tanulmányában a résztvevők hét napig csak vizet fogyasztottak, de a vérükben lévő fehérjék széles körű változásai csak három nap után jelentkeztek.
A fogyókúrás injekciókat abbahagyó páciensek átlagosan négyszer gyorsabban híznak vissza, mint akik hagyományos diétával és testmozgással próbálnak fogyni.
Egyszerű trükkökkel egészségesebb és olcsóbb is lehet a karácsonyi menü, a dietetikusok szerint a tudatosság az egyik kulcs.
Magyarország az élmezőnyben a túlsúly terén: a felnőttek 57%-a érintett. Mi áll a háttérben, és merre van a kiút? Nézd meg friss elemzésünket!
A városi tisztviselők szerint a vállalatok taktikái a dohányipar módszereire emlékeztetnek.
Szakértők szerint az élelmiszeripar hatalmas profitot termel az egészségtelen élelmiszerek értékesítéséből, miközben ezek a termékek világszerte hozzájárulnak az elhízáshoz.
A világ legnagyobb tudományos áttekintése szerint az ultra-feldolgozott élelmiszerek (UPF) fogyasztása károsítja az emberi test minden főbb szervrendszerét.
Hosszú ideje kérdés, hogy mikor vehetünk be egyszerűen egy tablettát a fogyás érdekében.
Egy friss kutatás szerint a gyermekkori magas vérnyomás előfordulása közel kétszeresére nőtt az elmúlt 20 évben.
Megzavarják a hormonrendszert, a mikrobiomra, bélflórára negatívan hatnak, befolyásolják az étvágyat, túlevést.
A fizikai inaktivitás ma már a fejlett országok egyik legnagyobb népegészségügyi kihívása.