A jövő héten életbe lépő hitelhányadra vonatkozó szigorítások meghatározzák, hogy a különböző devizanemek választásakor mekkora önerőt kell felmutatni az ügyfeleknek, az igazi bekeményítés azonban csak júniusban érkezik. A bankoknak addig kell kidolgozniuk a hitelezhetőségi limitre vonatkozó szabályokat, vagyis, hogy egy igénylő jövedelmének mekkora hányada terhelhető, ha forintban, illetve, ha devizában vesz fel kölcsönt.
A körültekintő lakossági hitelezésről szóló rendelet szerint a bankoknak saját belső szabályzatukban kell rögzíteniük, hogy mely ügyfeleknek, milyen feltételekkel adnak hitelt, mit fogadnak el jövedelemként, illetve milyen igazolások, nyilatkozatok bemutatását teszik kötelezővé a hitelfelvételhez.
A szabályzatban rögzített feltételek és a hitelképességi vizsgálat alapján alakul ki az egyes ügyfelek hitelezhetőségi limitje. A bankok csak akkora összegű hitelt adhatnak, amelynek a törlesztőrészlete ezt az összeget nem haladja meg. Ha valaki devizában vesz fel hitelt, akkor a banknak csökkentenie kell a hitelezhetőségi limitet.
Euróban az egyébként elfogadható szint 80%-áig, míg más devizában (például svájci frank) mindössze annak 60%áig adható kölcsön.
Ezek a bankok számára meglehetősen nagy feladatot adó előírások június 11-én lépnek hatályba. A jelenlegi árfolyamokat alapul véve az euró 20%-os kilengése 325 forintos árfolyamot eredményezne, a svájci frank 40%-os kiugrásával 260 forintig szállna el az árfolyam. Az ügyfelek törlesztőrészlete ezen árfolyamok mellett érné el a forintban felvett kölcsön induló havi részletét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







