3 °C Budapest

Terepszemle a Szent Imre Kórházban: így készültek fel a tömeges megbetegedésekre is

2020. április 26. 12:02

A fővárosi Szent Imre Egyetemi Oktató Kórházban is mindent megtesznek a betegek és a munkatársak biztonsága érdekében, az intézmény a szabályoknak megfelelően alakította ki a koronavírusos betegek ellátásához szükséges feltételeket. Az intézmény felkészült a tömeges megbetegedések ellátására.

Váradi Zsolt, a kórház sürgősségi osztályának főorvosa az MTI-nek elmondta, minden orvos és szakdolgozó biztonságban érzi magát, hiszen a járványhelyzetre kialakított és alkalmazott intézményi szabályok szigorúak.

Az intézmény kialakította az úgynevezett Covid-részlegét, ahol a koronavírus-gyanús esetek elsődleges ellátása, illetve a már igazolt betegek kezelése történik; ez a kórházon belül egy szigorúan elkülönített osztályon zajlik. A mentők által hozott betegek szállítására egy külön liftet tartanak fenn, azt másra nem lehet használni - tette hozzá.

Váradi Zsolt ismertetése szerint napi 6-8 beteget hoznak a kórház erre kialakított elsődleges vizsgálóhelyére, és itt - az egyéb vizsgálatokon kívül - megtörténik a mintavétel is, amit laboratóriumba küldenek. Addig, amíg a laboratórium eredmény nem érkezik vissza, az illető az izolációs részlegbe kerül, az úgynevezett "szürke zónába".

Az osztályvezető főorvos kiemelte, a Szent Imre kórház felkészült a tömeges megbetegedések ellátására, a kórház ágyszámok hatvan százalékát felszabadították, ez 410 ágyat jelent. Bucsek László, az intenzív osztály főorvosa arról számolt be, hogy öt lélegeztetett beteg közül kettőt le tudtak venni a gépről több hét lélegeztetés után.  

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Finta Ervin, a kórház orvosigazgatója elmondta, minden kollégájukat letesztelték, minden minta negatív lett, és minden védőfelszerelés rendelkezésre áll. Hozzátette: a szűrési szám kimagasló az intézményben, a kórház eddig 1926 laborvizsgálatot végeztetett el, ami a szűrési átlag ötszöröse.

Beszámolt arról: az ellátást kicsit személyesebbé téve a közeljövőben az adott orvos fényképe látható lesz az általa hordott speciális védőruhán, hiszen a védőruha és az ahhoz kötelezően használt szemüveg és maszk az orvos egész arcát eltakarja.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?