2020. október 29. csütörtök Nárcisz

Megszólalt a világhírű magyar tudós: Nem lesz olyan, hogy hétfőtől minden visszaáll


A fertőzésben elhunytak aránya elhanyagolható lesz azokéhoz képest, akik a gazdasági és társadalmi hatások miatt nem fogják túlélni ezt a krízis - jelentette ki Barabási Albert László. A tudós szerint az ideális az lenne, ha mindig 7-8 százalék kötül lenne a fertőzöttek száma.

Nem lesz olyan, hogy hétfőtől minden visszaáll, ez egy folyamat lesz

- jelentette ki Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja azon a beszélgetésen, melyet a Hősök Tere Kezdeményezés szervezett. A Marie Claire szerint a tudós kiemelte, fontos, hogy mennyire szófogadóak az emberek, de az is legalább ilyen lényeges, hogy a kormányoknak milyen eszközeik vannak.

Az ideális az lenne, ha állandóan 7-8 százalék között lenne a fertőzöttek száma

- mondta Barabási, aki szerint ez azért fontos, mert így nyár végére kiépülhet egy nyájimmunitás. Így pedig egy esetleges őszi, második víruskitörés esetén a fertőzések számát kordában lehetne tartani. Beszélt arról is, hogy a szigorítások esetében a legfájdalmasabb az, hogy két hétig látszólag semmi hatása nincs a lezárásoknak, az új fertőzöttek és a halálesetek száma ilyenkor is folyamatasosan emelkedik, mert "futja ki magát a vírus".

Ami viszont jó hír a tudós szerint, hogy "az internetnek megvan a kapacitása arra, hogy egy új életet kezdjünk online módon", képzeljük el ezt a mostani helyzetet 10 éve, amikor nem lett volt ennyi kommunikációs lehetőség - tette hozzá. Kitért arra is, hogy "a fertőzésben elhunytak aránya elhanyagolható lesz azokéhoz képest, akik a gazdasági és társadalmi hatások miatt nem fogják túlélni ezt a krízist."

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Csúnya hónap jön: drágulásra, várakozásra készüljenek a magyar autósok
Egyre többen váltanak négyévszakosra, de nem mindegy, hogy milyet vásárolunk.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.29-11.04
Országos

Lidl

10.29-11.04
Országos

Auchan

10.29-11.04
Országos

Tesco

10.29-11.04
Országos

Spar

10.29-11.04
Országos

Interspar

10.29-11.04
Országos

Praktiker

10.29-11.09
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó