2020. április 3. péntek Buda, Richárd

Egyre többet költenek a magyarok az egészségükre: mi állhat a háttérben?


A befizetések összege még a munkáltatói befizetések visszaesése ellenére is 2,6 százalékkal növekedett, míg a kifizetések összege több mint 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi összeget OTP Egészségpénztárban. A kifizetések növekedésében egyre nagyobb szerepet játszanak az egészségügyi ellátások és szűrések, a lakáshitel támogatása valamint gyermek születéséhez és neveléséhez kötődő ellátások is. 

Az egészségpénztár 2019-ben, még a rekordévnek számító 2018-nál is jobb évet zárt, ha a pénztárhoz érkező befizetések összegét nézzük. Amíg két évvel ezelőtt 10,9 milliárd forintot tettek félre a pénztártagok és munkáltatóik az egészségükkel kapcsolatos költségekre, addig a tavalyi év folyamán ez az összeg 11,81 milliárd forintra emelkedett. A bővülés elsősorban az egyéni befizetéseknek köszönhető. Az elmúlt 12 hónap során a pénztár tagjai több mint 9 milliárd forintot fordítottak egészségügyi öngondoskodásra, ami 28 százalékos bővülés az egy évvel korábbi eredményekhez képest. 

A munkáltatói befizetések, elsősorban a kedvezőtlen Cafeteria jogszabályi változások következtében 45 százalékkal csökkentek. A hazai munkáltatók összesen 2,1 milliárd forinttal járultak hozzá dolgozóik egészségügyi öngondoskodásához. Studniczky Ferenc, az egészségpénztár ügyvezető igazgatója az eredmények kapcsán a pénztár erőfeszítéseit emelte ki: 

Célunk, hogy pénztártagjaink számára teljeskörű partnerek lehessünk, az egészséges, kiegyensúlyozott életmód megteremtésében és fenntartásában. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük szolgáltatásainkat, és bővítjük az elfogadóhelyi szolgáltatásainkat. A tavalyi év folyamán többek között megújítottuk az online felületeinket, valamint bevezettük a Hello Egészség egészégbiztosítási csomagot is. Éppen ezért nagy büszkeség számunkra, hogy alig egy év alatt 28 százalékkal bővült a pénztárunkhoz érkező egyéni befizetések összege. (...) Úgy látjuk, hogy a munkáltatók által nyújtható célzott támogatások 2019-ben már kiforrtak és idén már bizonyíthatnak a piacon a kedvező adózásukkal.

Az egészségpénztár több mint 260 000 tagja a tavalyi év folyamán összesen több mint 10,3 milliárd forintot használt fel megtakarításaiból. Ez 5,7 százalékos bővülés a 2018-as eredményekhez képest. A legnagyobb összeget továbbra is a gyógyszervásárlásra, magánegészségügyi költségekre, illetve gyógyászati segédeszközökre fordították a pénztártagok, ugyanakkor egy év alatt 37%-al bővült az úgynevezett önsegélyező szolgáltatások, többek között a születési támogatás, vagy éppen a lakáshiteltörlesztés igénybevétele is.

Mi az a koronavírus?

A 2019-nCoV (SARS-CoV-2) névre keresztelt vírus a koronavírusok közé tartozik. Ma "mindössze" 7 olyan koronavírusról tudunk, ami az embereknél is képes betegséget okozni - súlyosságukat tekintve nagyon változatos problémákkal: az egyszerű náthától a súlyos légúti problémákig. Aki nem tudná, ugyanez a vírustörzs (koronavírus) felelős a néhány éve feltűnt SARS-ért és MERS-ért. A vírus okozta megbetegedés hivatalos neve COVID-19.

Hogyan terjed a koronavírus?

A COVID-19 főként cseppfertőzéssel terjed, de a kutatók által az sem zárható ki, hogy a fertőzött széklettel való érintkezés során is megfertőződhetünk.

Kik kaphatják el a koronavírust?

Ahogy más, a légutakat érintő vírusfertőzést, úgy a koronavírust is gyakorlatilag bárki elkaphatja. Viszont erre is fogékonyabbak lehetnek a krónikus betegségekben szenvedők, a legyengült immunrendszerűek, a kisgyerekek és az idősebbek. A betegség lefolyása náluk súlyosabb tünetekkel járhat, és a szövődmények is gyakoribbak.

A koronavírus tünetei

A koronvírus lappangási ideje a jelenlegi tudásunk alapján 2-14 nap. A tünetek súlyossága egyénenként nagyon eltérő lehet, vannak, akik kb. teljesen tünetmentesek, míg mások csak enyhe tüneteket tapasztalnak. Ez is hozzájárul a COVID-19 gyors terjedéséhez. A koronavírus a légutakat támadja meg. A fertőzés tünetei kezdetben hasonlítanak az influenza vagy egyéb légúti fertőzés tüneteihez:

  • száraz köhögés
  • láz
  • gyengeség, fáradékonyság
  • légzési nehézségek
  • légszomj
  • hasmenés
  • torokfájás (ritkábban)
  • orrfolyás (ritkábban)

A COVID-19 okozta fertőzés az esetek nagyjából kb. 80 százalékában enyhe vagy közepesen súlyos tünetekkel jár együtt, míg a jelenelgi statisztikák szerint az érintettek negyedénél volt súlyos a betegség. Az elsődleges, influenzaszerű tünetek után a betegség továbbterjedhet a tüdőre, súlyos légzési nehézségeket okozva. A koronavírus szövődménye tüdőgyulladás, akut légzőszervi distressz szindróma (ARDS), szeptikus sokk, veseelégtelenség, végső esetben pedig halál is lehet. A kórházi kezelésre szorulók többsége a fertőzés előtt egészséges volt. A halálos áldozatok azonban azok közül kerültek ki, akik a fokozott rizikójú csoportokba tartoztak, például krónikus betegségeik, szívproblémáik, cukorbetegségük volt vagy idősebbek voltak.

Minden a koronavírusról a Pénzcentrum tematikus mellékletében - KATT!

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Megszólalt a pesti elitgimnázium igazgatója: így megy náluk a digitális oktatás
Gadóné Kézdy Edit, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatónője adott interjút a Pénzcentrumnak.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

04.02-04.07
Országos

Interspar

04.02-04.11
Budapest

Spar

04.02-04.11
Országos

Tesco

04.02-04.06
Budapest

Auchan

04.02-04.08
Országos

Praktiker

04.02-04.12
Országos

Aldi

04.01-04.08
Országos

Auchan

Húsvét
03.12-04.11
Országos

  Ajánlatunk