Az életkor előrehaladtával a látás élességének megváltozása elkerülhetetlen biológiai folyamat.
Inkább félnek, mint megijednek a magyarok: ennyien kötnek biztosítást, most kiderült az igazság
Jobb félni, mint megijedni, tartja a közmondás, egy új kutatásból pedig kiderült, hogy a lakosság kétharmada egyetért. Ennyien kötöttek ugyanis lakásbiztosítást, a motivációk közt pedig kiemelt helyet foglal el a hitelfelvétel, a környezeti károk és betörések is.
Egy online kutatás során a megkérdezett 18-59 évesek 67%-a jelezte, hogy rendelkezik lakásbiztosítással. A biztosítási hajlandóságban a legjelentősebb tényező a képzettség, ugyanis az iskolai végzettség emelkedésével növekszik az élő biztosítással rendelkezők aránya is.
Saját tulajdon kontra albérlet
A most megjelent eredmények megmutatják, hogy az ingatlantulajdonosok között szignifikánsan magasabb a biztosításkötések száma. Bár valószínű, hogy a bérlemények esetében is van biztosítás az ingatlanon, de a bérlők általában nincsenek tisztában a paraméterekkel. Továbbá fény derült arra is, hogy a háztartás mérete nem befolyásolja a biztosítás meglétét.
Az adatok szerint a saját lakásban élőknél a hitelfelvétel a fő motiváció, míg a házban élők a környezeti károktól való félelem miatt kötnek biztosítást. Ez a két ok adja ki a válaszok közel 80%-át. A betörések miatti aggodalmat a megkérdezettek mindössze 12%-a jelölte meg, akik leginkább társasházak lakói.
A fiatalok még nem igazán ismerik az ingóságbiztosítást
A megkérdezettek több mint negyede kötött ingóságbiztosítást és további 33% azok aránya, akik ismerik ezt a biztosítási formát, de nem vették még igénybe, ugyanakkor a megkérdezettek 40%-a nem is hallott róla. Az ingóságbiztosítás igénybevétele erősebb az ingatlantulajdonosok, az idősebb korosztály és a diplomával rendelkezők között.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kutatás jól mutatja, hogy a magyarok többsége felkészül a nem várt helyzetekre, ugyanakkor figyelmet kell fordítanunk az alulbiztosítottságra is. A gazdasági előrejelzések szerint 2-3 évig tartó recesszív időszak következik, így a lakosságnál egzisztenciális problémák merülhetnek fel. Félő, hogy sokan takarékossági megfontolásból lemondják biztosításaikat pedig éppen most lenne célszerű elkerülni a váratlan kiadásokat
- fogalmazott Dinsdale Julianna, az UNIQA Biztosító Zrt. vezérigazgatója.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







