Kórházi fertőzés miatt halt meg a magyar sztárügyvéd, Hegedűs László.
Több mint egytizedével kevesebb kérelemmel fordultak tavaly a Pénzügyi Békéltető Testülethez az ügyfelek, mint egy évvel korábban. Az ügyeknél változatlanul a bankoké a legnagyobb arány, miközben a fővárosi ügyfelek jóval aktívabbak az átlagnál - ismerteti hétfői számában a Világgazdaság.
A szervezet honlapján közzétett éves jelentésből kiderül, hogy nem hagyta érintetlenül a koronavírus-járvány a Magyar Nemzeti Bank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület tevékenységét sem. A beérkezett kérelmek száma érezhetően csökkent 2020-ban: a tavaly regisztrált 2989 új megkeresés 11,8 százalékkal - majdnem négyszázzal - kevesebb volt az egy évvel korábbinál.
A 669, még 2019-ről áthúzódó eljárással együtt összesen 3658 üggyel kellett foglalkoznia a testületnek. A kérelmek megoszlása nem változott érdemben 2019-hez képest: a testület 2354 belföldi békéltetési ügyet, 596 méltányossági kérelmet, 35 határon átnyúló ügyet és négy online platformon keresztül érkezett megkeresést regisztrált tavaly. A folyamatban lévő ügyek közül 3126-ot zártak le 2020-ban, és 532 húzódott át erre az évre.
A megkeresések legnagyobb része (37,4 százaléka) változatlanul a hitelintézeteket érintette 2020-ban, igaz, ez az arány némi mérséklődést tükröz az egy évvel korábbi 38,4-hez képest. A biztosítókat érintő ügyek részesedése tavaly 35,3 százalékot tett ki, miközben a követeléskezeléssel foglalkozó pénzügyi vállalkozások súlya 19,4 százalékos volt. Az utóbbiak szerepe egyre nagyobb a megkereséseknél, már 2019-ben is ezekhez kapcsolódott az új ügyek 19 százaléka.
Az ügyfelek lakóhely szerinti megoszlása a közép-magyarországi régió túlsúlyát mutatja, a megkeresések 42,4 százaléka innen érkezett. Ezen belül Budapest részesedése tavaly megközelítette a 26,5 százalékot, miközben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a lakosságnak csak a 17,3 százaléka él a fővárosban.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)