Tavaly a fiatalok 68%-a nyitott volt a hitelre – mondd el idén is, hogy mit gondolsz a hitelekről.
Több állami támogatású program is indult párhuzamosan a KKV-k finanszírozására. Sokszor maguk a vállalkozások sem tudják, melyik konstrukció lenne számukra a megfelelő: NHP Hajrá, Széchenyi Kártya Program, MFB-hitel?
Ikertestvérek a feltételek és a paraméterek tekintetében, de van különbség a két népszerű konstrukció, az NHP Hajrá és a Széchenyi Kártya Program között, a napokban induló MFB-konstrukció pedig az idősebb, erősebb bátyjuk lehetne a családfán. Persze, ha bírja az ügyfél jövedelmezősége, akár kombinálhatja is a konstrukciókat.
Hitelt keresel vállalkozásod számára? A Pénzcentrum Vállalkozói bankszámla kalkulátorának segítségével egyszerűen kiválaszthatod a számodra legmegfelelőbb ajánlatot. KATT!
A Széchenyi Kártya Program alacsony kamattal kecsegtet - konkrétan 0,1 és 0,5 százalék közötti induló, fix kamatról van szó -, és leginkább új beszerzésekre, eszköz- és beruházás finanszírozására ajánlott. Különösen vonzó lehet, hogy az eddigi százmillió forintos határt most megemelték, kategóriánként 250 millió, 750 millió, illetve akár 1 milliárd forintig. Kecsegtető az alacsony kamat, de nem mindig az olcsóbb megoldás a jobb Korsósné Maku Márta, a Sberbank Vállalati termékfejlesztési vezetője szerint, aki hozzátette: a kezdeti költség mellé érdemes kalkulálni a szerződéskötési és kötelező garanciavállalási díjjal is ennél a terméknél.
Az NHP Hajrá kötetlenebb, egyedi típusú termék, ami a meglévő, magas kamatú hitelek kiváltását célozza. Ez a konstrukció kicsit drágább, de piaci összehasonlításban még mindig alacsony, 2,5 százalékos rajta a marzs, ami ráadásul fix. Így hasonlóan az előző megoldáshoz, ez is hosszú távon tervezhető és kiszámítható az ügyfelek számára. Szintén mindkettő hitelforma sajátja, hogy forintalapú.
Ezzel szemben eurófinanszírozást is nyújt a forint mellett a napokban induló MFB-konstrukció. A nagy árbevételű vállalatokra szabott megoldás legalább 1 milliárd forintos hitel igénylését teszi lehetővé. Ennek a legmagasabb a kamata a három eszköz közül, viszont jóval rugalmasabb finanszírozási lehetőségek jellemzik. Itt igazi, cégre szabott, egyedi projektre alakított hitelmegoldásra van lehetősége a vállalkozásoknak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezzel érdemes készülni
A hitelcél szabja meg valójában a lehetőségeket, mondja a Sberbank szakértője, így első körben el kell dönteni, hogy például beruházáshoz, munkabér jellegű kiadás finanszírozásához szükséges-e a forrás. Utána jöhetnek a részletek, hogy milyen kötöttséggel, fedezet mellett venné fel a hitelt a vállalkozás. Összességében az igénylésre a normál szabályok vonatkoznak, tehát fontos az átlátható cégmúlt és tulajdonosi kör, kellenek az adóhatósági igazolások és persze saját tőke, kimutatható profit is. Egy banki tanácsadó és a könyvelő bevonása mindenképpen ajánlott az előkészületekbe.
Bankja válogatja, hogy mikortól elérhetők a kínálatban az egyes termékek, ezért érdemes előzetesen tájékozódni a hitelintézeteknél. Összességében elmondható, hogy az NHP Hajrá már szinte mindenhol hetek óta fut, míg az MFB-konstrukció a legtöbb helyen június elejétől, az SZKP pedig a hónap közepétől lesz elérhető a bankoknál - teszi hozzá Korsósné Maku Márta.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







