9 °C Budapest

Rengeteget kaszálhatnak a bűnözők a személyes adataiddal!

2018. november 10. 11:30

Bár már sokan hallottak az adat- és vagy személyazonosság-lopással járó kiber-bűncselekményekről, vagy talán áldozatul is estünk ilyennek, a jelek szerint mégis viszonylag kevesen vannak tisztában a tőlünk ellopott információ értékével. A Kaspersky Lab tanulmánya szerint teljes kontinensre kiterjedő félelem tapasztalható a személyes adatok ellopása és illegális célokra való felhasználása miatt, ugyanakkor arra is rámutat, hogy sokan bizonytalanok adataik értékét illetően, valamint azzal kapcsolatban, hogy a bűnözők milyen célokra használhatják fel azokat.

Bár a megkérdezettek 59 százaléka tisztában van azzal, hogy a vállalatok kereshetnek azon, ha eladják a személyes adataikat másik feleknek, 50 százalékuk nem tudja, hogy mennyit érnek ezek az adatok akár az adott cégeknek, akár a bűnözőknek. Ezért aztán az adatbiztonsághoz való hozzáállásuk is elég  esetleges, amivel megkönnyítik a bűnözők számára az adatlopást és a bűncselekmények elkövetését.

Tagadhatatlan tény, hogy az adatokat - még a sokak által ártalmatlannak gondoltakat is - rutinszerűen ellopják és kereskednek velük a sötét weben. Az ellopott egészségügyi leletek (amelyek 2016-ban még egyenként 70 és 100 dollár között keltek el) például azért vesztettek mostanra árukból, mert oly sok kering belőlük a neten.

A Kaspersky Lab globális kutató és elemző csapata további felmérést is végzett a probléma mértékének vizsgálatára. Arra az eredményre jutottak, hogy a bűnözők akár már 50 dollárnál kisebb összegért is eladhatják egy személy teljes digitális életét, többek között a közösségi média fiókokból lopott adatokat, a szerverekhez és távoli számítógépekhez való hozzáféréseket, sőt, még a hitelkártya-adatokat esetlegesen tároló népszerű szolgáltatásokhoz (Uber, Netflix, Spotify), valamint az online játékoldalakhoz, társkereső alkalmazásokhoz és pornóoldalakhoz kapcsolódó adatokat is. A kutatók eközben azt is megállapították, hogy egy-egy meghekkelt fiók ára ennél alacsonyabb: a legtöbbjük nagyjából 1 dollárért talál gazdára, és a bűnözők árengedményt adnak nagy tételben való vásárlás esetén.

Eléggé meglepő, de gyakorlatilag 50 dollárnál kevesebbért adhatjuk el egy személy teljes digitális életét. A 15 és 35 év közöttiek zöme több mint 20 különböző online szolgáltatásra regisztrált, és ebből csak mintegy tízet használ rendszeresen, így aztán a hekkerek könnyen észrevétlenek maradhatnak, és pénzt szerezhetnek ebből

- fogalmazott David Jacoby, a Kaspersky Lab szenior biztonsági kutatója.

Az ilyen jellegű adatokat a bűnözők legjellemzőbben elsősorban adathalász kampánnyal lopják el, vagy pedig úgy, hogy kihasználják egy alkalmazásszoftver webes biztonsági sérülékenységét. Egy sikeres támadást követően a bűnöző úgynevezett "jelszó-dumpokat" kap, amelyek a meghekkelt szolgáltatásokhoz tartozó e-mail címek és jelszavak kombinációját tartalmazzák. És mivel számtalan ember használja ugyanazt a jelszót több szolgáltatáshoz is, a támadók az információ birtokában más platformokon is hozzáférhetnek a fiókokhoz.

Érdekes jelenség, hogy egyes adatértékesítő bűnözők még élettartam-garanciát is adnak a vásárlóiknak, vagyis, ha az egyik fiók megszűnik, akkor a vevő ingyen kap egy új fiókot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Értékesek és sokoldalúan használhatók

Bár a lopott adatok viszonteladási értéke korlátozott lehet, mindenképpen értékesek abból a szempontból, hogy sokféleképpen felhasználhatók. Ez pedig hatalmas problémákat okozhat egy áldozat számára, hiszen elveszítheti a pénzét és a jó hírnevét, olyan adósságot követelhetnek rajta, amelyet valaki más halmozott fel a nevében, vagy akár még egy olyan bűncselekménnyel is gyanúsíthatják, amelyet valaki más követett el az áldozat személyazonosságát álcaként használva. Még a legjobb esetben is legalább arra időt kell szánnia, hogy újra biztonságossá tegye  fiókjait. Az adatlopásnak azonban ennél szélesebb körű hatásai is lehetnek.

A bűnözők ugyanis hajlamosak közösen dolgozni, és az adatok eladásából származó pénzt drog- vagy fegyverkereskedelemre, vagy más típusú szervezett bűncselekmény elkövetésére fordíthatják. A lopott személyazonossággal például hamis útlevelet készíttethetnek egy csempészett személynek, és még számos különféle egyéb bűncselekményt követhetnek el.

A fenti kockázatok néhány egyszerű biztonsági intézkedés meghozatalával elkerülhetők. Ezeknek az intézkedéseknek minden internethasználó digitális életének szerves részét kell képezniük:

  • Az adathalászat elkerülése érdekében mindig ellenőrizd a hivatkozás címének és a küldő e-mail címének valódiságát, mielőtt rákattintasz valamire.
  • Ha el akarod kerülni, hogy egy adat kiszivárgása az összes digitális személyazonosságodban kárt okozzon, akkor soha ne használd ugyanazt a jelszót több különféle weboldalhoz vagy szolgáltatáshoz. Ahhoz, hogy erős, hekkelésbiztos jelszavakat hozz létre és ne kelljen fáradoznod azok megjegyzésével, használj specifikus jelszókezelő alkalmazást.
  • Ha tudni szeretnéd, hogy kinek vannak a birtokában a személyes adataid, akkor használj olyan szolgáltatásokat, mint például a PrivacyAudit.me, amely rengeteg forrásban automatikusan megkeresi a felhasználó adatait.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem