A válaszadók jelentős része már fiatalon elkezdte volna a nyugdíjtervezést, és azok közül is sokan rendszeres megtakarításba kezdenének, akik jelenleg egyáltalán nem tesznek félre.
Május 22-én éjfélkor jár le az szja-bevallás határideje, ami a nyugdíjbiztosítási szerződéssel rendelkezőknek egyben 20 százalékos adójóváírást is jelent, amennyiben időben, adótartozás mentesen és helyesen kitöltve nyújtják be a bevallásukat. Évről évre ezt minden negyedik nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfél felejti el megtenni, ami akár 130 000 forintos kiesést is jelenthet számára.
A nyugdíjbiztosítások után 2014-től járó adójóváírás már több mint 200 ezer ügyfelet érint az idei adóbevallásnál. Tavaly ez a szám az adóhatóság nyilvántartásai alapján még csak közel 149 ezer fő volt. A bevallás időszakára szóló befizetések 20 százalékát, maximum 130 ezer forintot a személyi jövedelemadó-bevallás keretében, bevalláskor kell igényelni. Az adóhatóság a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül átutalja az összeget a biztosítónál vezetett számlánkra, növelve ezáltal a nyugdíjcélú megtakarításokat.
Az adójóváírás igénylést a biztosító által megküldött igazolás alapján kell kitölteni, amely legkésőbb február közepén kellett, hogy megérkezzen az ügyfélhez. Aki esetleg nem rendelkezik ilyen igazolással, az a biztosítója ügyfélszolgálatán keresztül tudja pótolni.
A folyamatos felhívások ellenére mégis sokan elfelejtik jelezni az igényüket az adóbevallásban, pedig a jóváírás nem jár automatikusan. Évről évre a jogosultak 25 százaléka esik el emiatt a befizetésük után járó visszatérítéstől. A visszatérítések elmaradásának oka persze nem csak a figyelmetlenség lehet: ugyanis ha az érintett adóalany ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, úgy az adóhatóság visszatarthatja a fizetést a fennmaradás rendezéséig. Az adójóváírás feltétele - a jogosultságon és az igény benyújtásán felül - az is, hogy az adózó éves adóbefizetése meghaladja az adójóváírás mértékét.
Abban az esetben, ha elfelejtettük feltüntetni az adójóváírási igényünket, akkor azt az elévülési időn belül (adóbevallás évét követő 5 évig) önrevízió keretein belül meg tudjuk tenni. Érdemes tehát utánanézi az elmúlt évek bevallásainak is. 2018-ban egy fontos változás lépett életbe az szja-törvényben. Így a munkáltató már nem készítheti el a munkavállalók adóelszámolását, hanem az adóbevallást a NAV tölti ki mindazoknak, akik ügyfélkapu regisztrációval rendelkeznek. Ezt ügyfélként nem kell külön kérelmezni, a NAV automatikusan elkészíti a tervezetet, így nekünk csak át kell néznünk, és jóvá kell hagynunk az adatokat.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







