Százezreket hagynak a magyar dolgozók az állam zsebében évente: kevesen tudják, ez nekik is jár
A vásárlói kosarak nem nőnek az infláció ütemében, az életszínvonal romlásával ugyanis mindenki jobban odafigyel arra, mire költ.
A vásárlói kosarak nem nőnek az infláció ütemében, az életszínvonal romlásával ugyanis mindenki jobban odafigyel arra, mire költ.
Már csak néhány napig nyilatkozhatnak az egészségpénztári tagok a befizetések után járó 20%-os adó-visszatérítésről.
Tavalyi évben némileg kevesebben vették igénybe a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjaik után járó adóvisszaigénylést.
Eddig több mint 162 ezer olyan a gyermeket nevelő szülő nyújtotta be adóbevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már több mint öt és félmillió magánszemélynek kiajánlotta a bevallási tervezetét, így csak néhány sort kell kitölteni.
Az szja-visszatérítést mentesítették az úgynevezett követelésfoglalás alól, a miniszterelnök által jegyzett új rendelet már a Magyar Közlönyben is megjelent.
Még több mint két hét van hátra a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozatok kitöltésére.
Legjobban az egygyermekes családok járnak jól, azonban a KATA és EKHO adózók is kapnak visszatérítést.
Június végétől október végéig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint másfél millió magánszemélynek, egyéni vállalkozónak küld értesítést az adószámla egyenlegéről.
Alig igénylik a betegség utáni adókedvezményt Magyarországon, pedig az egészségügyi adatok azt mutatják, sokan élhetnének vele.
Élesedett a visszaszámlálás.
Ne feledkezzünk meg az szja-visszaigénylésről!
Ezt mindenképp tartsd észben!
Közeleg egy fontos határidő.