16 °C Budapest

Idén "nagy a csend" a kgfb-kampány körül

Pénzcentrum
2011. november 17. 15:20

Idén jelentősen elmaradhat a korábbi becslésektől a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltók száma - állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) előzetes összesítése. A szövetség szerint már olyan keveset lehet spórolni a váltások túlnyomó részénél, hogy az ügyfelek inkább maradnak jelenlegi biztosítójuknál.

Az előző évek hasonló időszakában tapasztaltakkal szemben idén "nagy a csend" a kgfb-kampány körül: a MABISZ szerint mind az érdeklődés, mind pedig a kötésszám jócskán alatta maradhat az előrejelzéseknek és a várakozásoknak. "A kampány felénél járva egyes társaságoknál 30-50 százalékos visszaesés is látszik a tavalyi értékekhez képest, bár a hónap végén még lehetnek meglepetések.

Szombat Tamás, a Magyar Biztosítók Szövetsége Gépjármű-biztosítási Tagozatának elnöke szerint a kampány első felénél járva úgy tűnik, mintha az ügyfeleket már nem motiválnák a további váltások, mivel a megtakarítható összeg nagysága a folyamatos díjcsökkenés eredményeként egyre kisebb. A 2010-es kampányban a kgfb olyan díjszintet ért el, hogy alig egy tankolás árából fedezhetjük az egész éves kgfb-díjat, így az ügyfelek már nemigen keresnek másik biztosítót.

 


Az előrejelzésekkel ellentétben, az eddigi adatok szerint nem bővült tovább az online piac. Új, idei jelenség viszont, hogy idén már a biztosítók többsége honorálja kedvezményekkel az elektronikus kapcsolattartást az ügyfelekkel. Emellett rohamosan terjed a kgfb-piacon az éves díjfizetés, ami egyszerűbb és költséghatékonyabb mind a biztosító, mind pedig ügyfelek számára.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 17. 10:59