Bár Szingapúrtól São Paulóig rengeteg metropolisz támaszkodik a magyar fejlesztésre, a hazai fővárosban eddig elmaradt az áttörés.
A BYD európai terjeszkedésének kezdeti szakaszában elkövetett hibákat több stratégiai változtatással igyekszik orvosolni a kínai járműgyártó. A módosítások érintik a szegedi gyárberuházást és a vállalat teljes magyarországi jelenlétét is - írja a G7.
A kínai autógyártó 2020-ban Norvégiában kezdte meg európai terjeszkedését, majd 2022-ben több európai országban is megjelent. Magyarországon 2023-ban indult el a BYD járművek értékesítése, és ugyanebben az évben jelentették be a szegedi gyárberuházást is. A vállalat ambiciózus célokkal érkezett az európai piacra. Michael Shu, a BYD korábbi európai vezetője 2024 tavaszán kijelentette, hogy a szegedi üzem termelésének beindulásáig 5 százalékos részesedést kívánnak elérni az európai elektromosautó-piacon.
Az elvárásoktól elmaradó eredmények miatt a cég több jelentős változtatást hajtott végre. A Reuters forrásai szerint a vállalat alelnöke, Stella Li vette át az európai piacok irányítását Michael Shutól. Stella Li április elején több magyar médiumnak is nyilatkozott a vállalat terveiről és a stratégiai változásokról:
- a tölthető hibridek felé fordulnak, ez majd megnyitja az utat az európai terjedés előtt (és ilyeneket Szegeden is fognak gyártani
- kutatás-fejlesztés is lesz majd Szegeden, főleg önvezető funkciókat fejlesztenek és tesztelnek majd itt és Budapesten lesz a BYD európai központja
- a helyi igényekre szablyák az autókat
- több szalon nyitását tervezik Európában
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







