A közúti szállítás kihívásai mellett a felek a vasúti árufuvarozás aktuális helyzetét is áttekintették a találkozón.
A kínai autógyártók jelentős előnyre tettek szert a globális elektromos járműpiacon, megelőzve a versenytársakat, köztük a Teslát is - derül ki a Nemzetközi Tiszta Közlekedési Tanács (ICCT) legfrissebb jelentéséből- tudósított a Reuters.
Kína kulcsszerepet játszik a globális elektromos átállásban, hiszen az országban évente több mint 11 millió elektromos járművet értékesítenek, ami a globális eladások több mint felét teszi ki. Idén először fordult elő, hogy a kínai elektromos járművek havi eladásai meghaladták az egymillió darabot, amit a Rho Motion elemzőcég szerint az erős belföldi kereslet és a kínai gyártók célzott exporttörekvései hajtottak.
Az ICCT adatai szerint a kínai autógyártók foglalják el az első öt helyet a zéró emissziós járművek (ZEV) kategóriájában, valamint az elektromos járművek eladási részesedésének rangsorában az első hat helyből ötöt. Olyan vállalatok, mint a Geely és a SAIC már elérték az 50%-os elektromos jármű részesedést, így 2025-ös céljaikat egy évvel korábban teljesítették.
A BYD 2024-ben először előzte meg a Teslát a tisztán elektromos járművek (BEV) globális eladásaiban. A kínai gyártó tisztán elektromos eladásai 25%-kal, míg a tisztán elektromos és plug-in hibrid járművek (PHEV) kombinált eladásai 47%-kal nőttek 2023-hoz képest. A kutatóintézet mindkét vállalatot a "Vezetők" kategóriába sorolta.
"Ahogy a kínai autógyártók globálisan terjeszkednek, más vezető globális gyártók sürgető nyomás alatt állnak, hogy felgyorsítsák saját átállásukat, vagy kockáztassák versenyképességük elvesztését" - nyilatkozta Drew Kodjak, az ICCT elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: "A szélesebb globális autóipar számára ez már nem csak a jövőbeli célok teljesítéséről szól, hanem arról, hogy versenyképesek maradjanak egy olyan piacon, amely rohamosan fejlődik."
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







