A NAV minden érintettnek kiszámolja, hogy mennyi gépjárműadót kell fizetnie, erről határozatot küld.

Növekedéssel zárult az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány - közölte a Netrisk a saját adatai alapján. A biztosítást váltók átlagban több mint 18 ezer forintot spórolnak jövőre az új szerződésükkel. A legnépszerűbb márkákat nézve a Toyoták majdnem 20 ezer forintot, az Opelek pedig 16 ezer forintot spórolnak az új kötelezőjükkel. A váltásban „részt vevő” autók átlagosan 21 évesek, míg a legidősebb autó 69 éves volt.
Véget ért az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, amelynek keretében november során a jellemzően 2010 előtt megvásárolt autókra lehetett megkötni a 2025-re szóló biztosításokat. A Netrisknél közel 29 ezer tulajdonos vagy üzembentartó kötött új kötelezőt, ami bő 6 százalékos növekedést jelent a tavalyi kampányhoz képest.
„Az éves átlagdíj a személyautók esetében 33 500 forint lett, míg az átlagdíj a segédmotor-kerékpároknál közel 6 ezer, a nagyobb motoroknál pedig majdnem 11 ezer forintra rúgott, míg a teherautók esetében nem érte el az 53 ezer forintot. Összességében nagyjából 5 százalékkal nőttek az átlagos díjak éves szinten ebben a négy kategóriában, ami visszafogott drágulásnak mondható” – ismertette az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.
Besnyő Márton szerint az idei kampány azt mutatja, hogy nőtt a tudatos autósok száma, ami érthető, hiszen jelentős összeget lehetett megtakarítani a váltással. A személyautók esetében átlagosan több mint 18 ezer forinttal olcsóbban köthették meg az új biztosítást az érintettek.
A legnépszerűbb márkák közül a Toyota-tulajdonsok takaríthatták meg a legtöbbet, ők ugyanis közel 57 ezer forintért vihették volna tovább a kötelezőjüket, míg, akik váltottak, átlagosan kevesebb mint 37 ezer forintért köthették meg az új szerződést. Ez pedig közel 20 ezres spórolásnak felel meg. A tíz slágermárka közé tartozó Opelek esetében volt a legalacsonyabb a megtakarítható összeg, de ez is meghaladta 16 ezer forintot. A régi, úgynevezett indexdíj az Opeleknél több mint 48 ezer forintot tett ki, ezzel szemben átlagban 33 ezer forint alatti ajánlatot kaptak a kampány során
- emelte ki a szakember.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
21 évesek társasága
A Netrisk összeállításából kiderül az is, hogy a legidősebb kötelezőt váltó autó gyártási éve 1955 volt, vagyis „nyugdíjas” korú, 69 éves autó kapott új kötelezőt. Egyébként az autók átlagéletkora 21 évre jött ki. Besnyő Márton ahogy a kampány korábbi heteiben, most is kiemelte, hogy a balesetmentes múlt mennyire fontos a kötelezők esetében.
A bonus-malus rendszeren belül a B1-es kategóriába tartozó autósok átlagban közel 59 ezerért köthették meg az új kötelezőjüket. A B5-ösök 50 ezer forintért, miközben a topkategóriát jelentő B10-be sorolt autósok kevesebb mint 32 ezerért. Míg a malusos autósok közül a legdrágább, M4-es osztályba tartozók esetében már 175 ezer forint feletti átlagdíj jött ki.

Továbbra is ezerrel pörög az autópiac, februárban sem volt lassulás: ezek a típusok a legkelendőbbek
A Carinfo adatai alapján 2025 februárjában minimálisan csökkent a frissen forgalomba helyezett autók száma a 2024 februári mennyiséghez képest.

Kiszivárgott, komoly taxidrágulás jöhet Budapesten: ekkora emelést kérnek a szervezetek a fővárostól
Tarifaemelésről egyeztetett a főváros több taxis szervezettel is, amelyek különböző mértékű emelésben gondolkodnak. A többség 27 százalékos díjemelést szeretne.

Váratlan meglepetés a magyar használtautó-piacon: erre még a legdrözsöltebb nepperek sem számítottak
Januárban olyan modellek is szerepeltek hölgyek által meghirdetett autók között, amik meglepetést okozhatnak azoknak, akik hajlamosak hinni a sztereotípiáknak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


