Az európai részvénypiacokon már dél körül kifejezetten kedvező volt a hangulat.
Visszafogottan emelkedtek a kgfb-átlagdíjak az idei kampány első két hetében. A mostani kevesebb mint 33 ezer forintos összeg 5 százalékos drágulásnak felel az előző éves átlagos, kampányban elérhető díjhoz képest. Ez bőven elmarad a „többi” kötelezőnél mért akár 10 százalékos emelkedéstől és a pénzügyi szolgáltatások inflációját is alulmúlja. A személyautósok egyébként átlagosan több mint 18 ezer forinttal olcsóbban köthették meg most a kötelezőjüket, mintha nem léptek volna.
Lelkesek és körültekintőek az autósok, legalábbis a mostani kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban érintettek. A Netrisknél összesen közel 14 ezer új szerződést kötöttek a kampány első két hetében, ezen belül majdnem 12 ezer személyautó „kapott” új kötelezőt. Ez azt jelenti, hogy éves szinten közel 15 százalékkal többen kötöttek kgfb-t a kampány első két hetében.
„A kampány első két hetében a személyautókra megkötött új szerződések éves átlagdíja 32 800 forint volt, ami 5 százalékos emelkedésnek felel az előző éves átlagos, kampányban elérhető díjhoz képest. Bár az idei év első tíz hónapjára vonatkozó 3,6 százalékos inflációs adatot felülmúlja, ám bőven elmarad a pénzügy szolgáltatások idei hónapokban látott 9,5-13,8 százalékos drágulásától. Szintén alulmúlja a Magyar Nemzeti Bank idei második negyedéves kgfb-indexében szereplő 10 százalékos emelkedést, amelynek eredményeként 57 ezer forint fölé kapaszkodott az átlagdíj” - helyezte el az inflációs térképen a kampány átlagdíjait Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.
Fontos hozzátenni, hogy az említett kgfb-index azokra az autókra vonatkozik, amelyek a kampányban nem vesznek részt, azaz 2010 utániak, tehát fiatalabb, a legtöbb esetben drágább személygépkocsikról van szó.
Méretes megtakarítás
A mostani kampányban a személyautókra eddig megkötött kevesebb mint 33 ezer forintos átlagdíj egyébként több mint 18 ezer forintos megtakarítást hozott a személygépkocsik esetében. Ha nem választottak volna új biztosítást, akkor a meglévő szerződésük átlagosan közel 51 ezer forintos éves díjjal „ketyegett” volna 2025-ben.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A több járműkategóriában is spórolhattak a tulajdonosok, üzembentartók. A motorkerékpárokra a kampányban megkötött kötelező biztosítások 10 800 forintos átlagdíjával 4 ezer forintot spórolhattak a meglévő biztosításukhoz képest. A teherautósok pedig átlagosan 19 ezer forintot takaríthattak meg azzal, hogy új kötelezőt kötöttek, átlagosan majdnem alig több mint 50 ezer forintért.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







