9 °C Budapest
Magas lakóházakkal teli utca Budapesten. Az utca két oldalán parkoló autók. A távolban homályosan látszanak az épületek.

Így emelkednek a KGFB-díjak: most jól meg kell gondolni, hová szerződik az ember

MTI
2024. november 20. 13:28

Az eddigi adatok alapján a vártnál aktívabban alakul az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, az érintett több mint 400 ezer személyautónak akár 15 százaléka is lecserélheti meglévő szerződését - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A független alkuszcégek eddigi visszajelzései alapján az online kötések átlagdíja a tavalyi szint közelében, 32-33 ezer forint között alakul, a szerződésüket már lecserélő autósok pedig az eddigi biztosítójuk által megajánlott díjnak mintegy harmadát tudták a váltással megtakarítani. Besnyő Márton, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke a közleményben hangsúlyozta, nem csupán a kötelező díjon lehet spórolni ebben az időszakban, hanem azzal is, hogy ilyenkor számos biztosító további kedvezményt kínál azok számára is, akik a kgfb-vel egyidejűleg casco- vagy lakásbiztosítási szerződést is kötnek.

Az előző évek tapasztalatai szerint az év végi kampányban a váltások 40-50 százaléka az utolsó tíz napban zajlik le. Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztosítás felmondásának határidőre, azaz december 1-én éjfélig be is kell érkeznie a meglévő szerződést kezelő biztosítóhoz. A levelet az idén legkésőbb négy-öt nappal korábban fel kell adni, a biztosító ügyfélszolgálati irodájában pedig legkésőbb jövő péntekig lehet intézkedni.

Az elektronikus úton történő felmondásra még az utolsó hétvégén is lesz lehetőség, az erre vonatkozó határidőkről az adott felületeket üzemeltető alkuszok vagy biztosítók adnak tájékoztatást. A tájékoztatás szerint a kgfb-szerződések váltása évek óta zömmel a független alkuszokon keresztül zajlik. A hitelességet garantálja, hogy az alkuszportálok működését és kalkulációs pontosságát a Magyar Nemzeti Bank szúrópróbaszerű vizsgálatokkal is ellenőrzi - jegyezte meg a szövetség. 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 8. 21:04
Két év után visszatér a ringbe a karizmatikus bokszoló és influenszer, Tommy Fury. A műtétét követőe...
Bankmonitor  |  2025. május 8. 12:25
2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb ad...
Holdblog  |  2025. május 8. 09:37
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket....
Kiszámoló  |  2025. május 6. 18:56
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a tel...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 8. 19:33