Tovább csökkent a működő kórházi ágyak száma Magyarországon: tavaly már alig több mint 60 ezer volt az országban.
Alig valaki vesz már új autót, ez pedig tovább öregítette a hazai járműállományt is. Az elmúlt egy évben, és főleg januártól a szerződéskötések volumene jelentősen visszaesett.
A legfrissebb adatok szerint immár 15,6 év a hazai utakon futó járművek átlagéletkora - erről ír az InfoStart. Ennél azonban nagyobb baj, hogy ez egy negatív tendencia, és a szakértő szerint egyelőre nem is tűnik megállíthatónak.
Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint mindig is voltak olyan autók, melyeknek alkatrészei vagy akár chipjei csak korlátozottan álltak rendelkezésre. Ez azt hozza magával, hogy időszakosan leállnak egyes gyárak, vagy éppen egy-egy modell gyártása hosszabb időre szünetel.
Emellett egyre kevesebb új autót vesznek az emberek, bár ez nem csak hazánkban, hanem más országokban is jellemző.
Az elmúlt egy évben, és főleg januártól a szerződéskötések volumene jelentősen visszaesett. Szerencsére ennek a mértéke már nem 70 százalék, csak inkább 30, azaz láthatóan megmozdultak a vásárlók
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- tette hozzá Gablini Gábor. Úgy látja, ősszel már a gyártók és a kereskedők is kedvezőbb árakkal, akciókkal, finanszírozásokkal tudtak előjönni, ez megmozdítja a keresletet. Az elnök szerint a használt autóknál is volt egy jelentősen túlfutott árazás, ezért ott is beszakadt a kereslet, és csak az egymillió forint alatti autók forgalma esett vissza kevésbé.
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







