A legnagyobb brit bankok lebonyolították a szektor szerint világszinten is első, tokenizált betétekkel végrehajtott bankközi tranzakciókat.
2024-től bizonyos tonna feletti járművek esetében kötelezővé tenné holttérfigyelő rendszerek felszerelését egy új európai irányelv. Az új szabályozás célja, hogy csökkentse a kerékpárosok és a gyalogosok elütésének kockázatát.
Készen áll egy új európai irányelv, amely 2024-től bizonyos tonna feletti járművek esetében kötelezővé tenné holttérfigyelő rendszerek felszerelését – írja az autoszektor.hu. Az irányelv azt szeretné elérni, hogy a jövőben kevesebb kerékpárost és gyalogost üssenek el.
A rendelet Londonban már két éve életbe lépett – a brit fővárosba már be sem hajthatnak az effajta vezetéstámogató rendszer nélküli teherautók. London után Milánó is úgy döntött, hogy októbertől reggel 7:30 és 19:30 között az 5 tonnánál nagyobb tömegű személyszállító járművek és a 12 tonnánál nagyobb áruszállító járművek bizonyos zónákon belül csak a holttérfigyelő rendszerekkel közlekedhetnek.
2024 októberétől pedig már a 3,5 tonnás meghaladó áruszállító járművekre is kiterjesztik majd az intézkedést. Az érzékelők utólag is felszerelhetők a járművekre: a portál szerint ezek körülbelül 150 euróba (58 ezer forintba) kerülnek. A portál idéz egy kamionsofőrt is, aki szerint az eszköz inkább idegesítő, mint valóban segítő, mivel olyan dolgokra is figyelmeztető csipogást hallat, amikre nem kellene: például lámpaoszlopra, fára, parkoló motorra stb.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






