Gyengült a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A már rég kivezetett benzinárstopot nyögik most a magyarok: ez állhat a kutak horror árai mögött
Kisebb verseny, a nemzetközi helyzet és más tényezők is okozzák, hogy a régióban sok helyen olcsóbb a benzin, mint itthon.
Még decemberben döntött úgy a kormány, hogy több mint egy év után kivezeti a benzinárstopot, és a bejelentés másnapján azonnal vissza is drágult a benzin az addigra jól megszokott 480 forintról. A Fókusz azt nézte meg, miért kell ennyivel többet fizetni ost a benzinért. Mint a riportban elhangzik, jelenleg a 95-ös benzin literje 642 forint, míg a gázolajé 646 forint. A jövedéki adó bevezetése után pedig januártól az is várható, hogy 700 forintnál is többe kerül majd egy liter üzemanyag.
Pletser Tamás, az Erste olaj-és gázipari szakértője szerint azt tapasztalható, hogy a nagykereskedelemben és a kiskereskedelemben is kisebb a verseny, mint az üzemanyagárstop előtt. A kisebb verseny pedig természetszerűleg magasabb árakat eredményez, ez tehát az oka a magasabb árszintnek.
A Fókusz megállapította azt is, hogy a benzinárstop utáni visszadrágulás óta a környező országokban már jóval olcsóbb a nafta: Szlovákiában, Horvátországban és Szerbiában olcsóbban tankolhatunk, mint itthon.
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







