Jelentős üzemanyagár-emelkedést hozhat, ha tovább húzódik az iráni háború, és tartósan akadozna a Hormuzi-szoros forgalma.
Az üzemanyag iránti kiskereskedelmi kereslet a korábbi mínusz 30-40 százalék után a nyáron eddig csak 10-15 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Eközben szépen emelkedik az étel- és italértékesítés is a kutakon.
Míg március-áprilisban az előző év hasonló időszakához képest a kereslet 30-40 százalékkal esett vissza az üzemanyag-kiskereskedelemben, addig júniusban már csak 10-15 százalék körüli mértékben - közölte a Világgazdasággal a Mol. Az OMV is arról számolt be, hogy eddig emelkedést hozott a nyár, de a belső turizmus élénkítő hatását jelentősen rontja az idegenforgalom és a tranzitforgalom csökkenése. A Shell szerint a korlátozások lazítása óta megfigyelhető, hogy egyre többen ülnek autóba, így többen is tankolnak - ismerteti szerdai összeállításában a Világgazdaság.
A Molnál arra is felhívták a figyelmet, hogy elkezdődött egyfajta visszarendeződés a benzin és a gázolaj árában is. A benzinnél literenként 280 forint, a gázolajnál 310 forint volt a mélypont, mostanra azonban - a kőolaj világpiaci árának emelkedése miatt - 366 forintba kerül egy liter benzin, a gázolaj pedig átlagosan 380 forintba.
Mindvégig zavartalanul üzemelt mind a 468 Mol töltőállomás, és a korlátozó intézkedések visszavonásának köszönhetően végül átmeneti bezárásokra sem volt szükség. Az OMV is az ellátás biztonságát tartotta elsődlegesnek, a 170 benzinkút alig több, mint 15 százalékát érintette a nyitvatartási idő változtatása, sok helyen ez csak egy-egy órát jelentett. A 189 kúttal rendelkező Shellnél is igyekeztek a működést a járványügyi helyzettel összhangban optimalizálni, a megváltozott kereslethez igazítani. A piaci szereplők szerint a pandémia alapjaiban változtatta meg a vásárlók viselkedését, döntéshozatalait, így ezekről hosszabb távú tapasztalatok alapján lehet majd tényleges eredményeket látni. Mindenesetre, amint a gazdaság ismét növekedési pályára áll, az üzemanyag-értékesítés is tovább erősödhet.
A nem üzemanyagok keresletét tekintve bizakodóbbak a láncok, többen már elérték a tavalyi szintet. Ehhez hozzájárul az is, hogy számos olyan élelmiszert és higiéniai cikket árultak, amelyekre megnövekedett kereslet mutatkozott a járvány idején - olvasható a napilapban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







