A magyarok továbbra is a gyorsabb és kiszámíthatóbb ellátás miatt fordulnak a magánegészségügy felé.
Folytatódik a drágulás a tengeri szállítmányozásban, mert a cégek most már szinte teljesen kikerülik a jemeni lázadók által terror alatt tartott vörös-tengeri útvonalat.
Az Ádeni-öbölben történt támadások miatt a cégek immár 90 százaléka eltereli a hajóit a vörös-tengeri útvonalról, az útvonal lényegében megszűnt a konténerszállításban. Ez azonban még a globális árakat is felhajthatja, ami végső soron inflációhoz vezethet - erről ír a g7.
Megjegyzik, hogy mióta a jemeni húszi lázadók szabályos terror alatt tartják az erre elvonuló kereskedelmi szállítmányokat, a cégek csak lassan tudtak reagálni útvonalmódosítással, de mostanra nagy kerülőkkel sikerült megoldást találni a helyzetre. Ez a kerülő azonban azt is jelenti, hogy egy konténernyi áruért már 20 ezer dollárt is kell fizetni, hogy az célba érjen, ráadásul a cégek kapkodnak, mert félnek, hogy valóban kitör a Kína és az EU közötti kereskedelmi háború.
A Pénzcentrum korábban már többszor is írt a jemeni lázadók okozta helyzetről, ezeket itt olvashatod el újra:
Putyin újra eláraszthatja a világot dízellel: Trump megállapodása után nagy bejelentést tett Moszkva
Oroszország az év végére ismét havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját, ami már a válság előtti szintet jelentené.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







