2020. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Vakáció otthon: így lehet élmény a szünidő a gyereknek nyaralás vagy tábor nélkül


Az idei nyár sokak számára máshogy alakul, mint ahogy eredetileg tervezték. Sok család hagyja ki idén például a nyaralást, mert a felnőtteknek esetleg a korlátozások idején ki kellett venni a szabadnapjaikat, amelyek így szépen lassan elfogytak, mások anyagi okokból, megint mások pedig a járványhelyzet miatt dönthetnek úgy, hogy nem utaznak el sehová. Otthon ülni nyáron gyerekként elsőre unalmasnak tűnhet, segítünk, hogyan tudják a szülők mégis élménydússá, kalandossá varázsolni a vakációt.

Alapjaiban forgatta fel az életünket a COVID-19 megjelenése. Március 16-tól a gyerekek és a felnőttek egy részének megváltoztak a mindennapjai: iskola, óvoda és bölcsőde helyett a gyerekek otthon maradtak, aki pedig tehette, otthonról dolgozott. Beszűkült az élettér, sokan nehezen viselték az elszigeteltséget, bezártságot.

A vírus okozta gazdasági válság következtében sok dolgozónak csökkentették a munkaidejét, fizetését és előfordult, hogy elrendelték a szabadság kivételét is. Ez mind azt eredményezi, hogy sok család számára az idei nyár más lesz, mint amit eredetileg terveztek, vagy, mert nincs már a szülőknek felhasználható szabadnapja, vagy, mert anyagilag kerültek nehéz helyzetbe. Utóbbi esetben a nyári táborok sem feltétlenül jöhetnek most szóba. Fejtörést okozhat tehát a szülőknek, hogyan varázsoljanak élményekkel teli vakációt úgy, hogy korlátozottak a lehetőségeik. Ebben próbálunk most segítséget nyújtani.

1. Bunkerépítés a lakásban

Amennyiben óvodás vagy alsós iskolás gyerekeink vannak, jó móka lehet a bunkerépítés, bárhol bármiből. Amire szükségünk lehet:

  • pléd, ágyneműhuzat, vagy lepedő
  • csipeszek
  • díszpárnák
  • az állványzathoz szék, asztal, lécek, kötél

Ezek filléres dolgok, és nagy valószínűséggel minden háztartásban megtalálhatóak. A bunker építése jó móka a gyerekeknek, ha a szülők is részt vesznek a játékban, akkor pedig minőségi időtöltés együtt. Ráadásul a bunkert adott időközönként lebonthatjuk és a lakás más pontján újra fel lehet építeni, újabb kihívást biztosítva így a gyerekeknek.

2. Rendezzük át a szobát!

A nyár tökéletes időpont arra, hogy átrendezzük a gyerekszobát, akár kifessük azt, sőt, a gyerekekkel együtt készíthetünk mesefigurás falfestményt is saját kezűleg! Érdemes lehet kicsit feldobni a szobát - ami március közepe óta már rettenetesen unalmas lehet a gyerekeknek - akár új bútorokkal is.

Egy emeletes ágy vagy egy új ülőzsák vagy babzsák fotel például nem túl drága, de a gyerekek számára örömet okoz, és új kalandokat is jelent. Egy emeletes ágy merőben más élményt nyújt a hagyományos ágyakhoz képest, csak a fantázia szabhat határt: játék közben lehet az kalózhajó, emeletes busz vagy bunker

 - írta a kika a Pénzcentrum megkeresésére, miért érdemes beszerezni ezt a bútordarabot.

3. Strand a kertben

Ha valaki kertes házban él, vagy épp van terasza, akkor érdemes elgondolkozni a medence-vásárláson. Nem kell hatalmas kiadásra gondolni, felfújható medencét, amelyben két kisgyerek pancsolhat, már 15 ezer forintért lehet kapni, 20 ezer forint körüli összegért pedig már puhafalú medencét kaphatunk vízforgatóval, amiben két nagyobb gyerek kényelmesen elfér.

A szülők számára a medence mellett felállított nyugágy, relax szék vagy akár hintaszék biztosíthatja a kényelmet: jöhet a napozás, az olvasás, jeges kávé szürcsölése. Ezek egyébként egy taraszon, erkélyen is elférhetnek, és medence nélkül is kikapcsolódást, nyugodt perceket jelenthetnek.

Akinek nincs lehetősége a vízparton átvészelni a hőséget, annak érdemes lehet beszerezni strandszéket, ezek már 15 ezer forintért kaphatóak, jó minőségűek, nem kell évente cserélni. Jó lehet egy napernyő is, amely némi árnyékot biztosít a pihenő felnőtteknek, vagy akár a pancsoló gyerekeknek

 - javasolja a kika.

4. Kaland a kertben

Akinek van kertje, még ha egy zsebkendőnyi zöldfelületről is van szó, az kipróbálhatja a sátrazást, kempingezést a gyerekekkel. Óriási élmény ugyanis sátorban aludni, még akkor is, ha közel a ház. Sőt, első alkalommal ez külön jó is, hogy ha a gyerek esetleg félne, akkor tudja, bármikor bemehet a saját szobájába. Ráadásul ennek az élménynek sincs túl nagy költsége, kétszemélyes sátrat már 10-15 ezer forintért lehet kapni, elég bele egy polifoam és persze az ágyneműk vagy épp hálózsák.

5. Tábor a gyerekeknek otthon

Ha a szülők el tudnak menni egy hét szabadságra, akkor szervezhetnek egy különleges tábort a gyerekeiknek. Minden nap más program: kézműveskedés, állatkert, piknik valahol (erdőben, Tisza parton, Duna parton), nyársalás, egy nap strand, autós mozi, kirándulás, stb.

Egy jól átgondolt programmal, jól megtervezett költségvetéssel olcsóbban ki lehet hozni, mintha egy tábor díját fizetnék be a szülők, arról nem is beszélve, hogy ezek a programok a család minden tagja számára kikapcsolódást jelentenek.

Támogatott tartalom

A cikk megjelenését a kika támogatta. A lakberendezési láncnál tart a nyári vásár és július 17 és 19. között minden terméket 15% kedvezménnyel lehet beszerezni.

 

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.