Ősszel újabb iskolaigazgatói pályázatok indulnak: több száz intézményben még ideiglenes vezető maradt.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a hetvenedik oktatási intézmény munkáját ismerte el Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címmel. Az erről szóló oklevelet Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár adta át a Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája részére 2020. január 16-án, Marcaliban.
Az iskoláskorúak rendszeresen vásárolnak az interneten, közösségi oldalakon anélkül, hogy megfelelő tudással rendelkeznének jogaikról, lehetőségeikről, emiatt könnyen befolyásolhatók, megtéveszthetők. A fiatalok kiemelt célcsoporttá váltak a kereskedelem számára, a fogyasztóvédelem ezért célzott intézkedésekkel járul hozzá a biztonságukat fokozó felkészítésükhöz. Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte:
Az ITM a 2019/2020-as tanévben is meghirdette a diákok mindennapokban használható fogyasztóvédelmi ismereteinek megalapozását szolgáló "Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola" pályázatát. A tárca a negyedik alkalommal megjelent kiírás keretében ösztönzi és ismeri el az általános- és középiskolák érdemi intézkedéseit, helyi programjait, szemléletformáló tevékenységét, amellyel a fiatalokat a tudatos fogyasztói magatartás elsajátításában segítik. A pályázat a tanév ideje alatt bármikor benyújtható, a szükséges dokumentumok megtalálhatóak a www.fogyasztovedelem.kormany.hu honlapon, a pályázatok menüpontban.
A Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola kitüntető címmel mostanra már 70 iskola, köztük 16 szakképzési centrum 41 szakiskolája büszkélkedhet. A hazai oktatási intézmények mellett a határon túlról egy nagyváradi és egy zentai iskola is kiérdemelte az elismerést. Az oktatási intézmények mindegyike eredményes lépéseket tett a diákok tudatosságának fejlesztése, a fogyasztóvédelmi ismeretek gyakorlatias átadása érdekében.
A marcali iskola azzal vált méltóvá az elismerésre, hogy példamutató intézkedéseket hozott a fenntartható, tudatos fogyasztás elterjesztése, az internet és közösségi média felelős és biztonságos használatára nevelés szolgálatában.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







