A téli abroncsok alkalmazása nem pusztán kényelmi kérdés, hanem a közlekedésbiztonság egyik alapfeltétele.
Már megindult a roham a hazai gumis műhelyekbe, jelenleg a szakszövetség szerint 1-3 hétre előre kaphat időpontot az, aki bejelentkezik kerékcserére. A Magyar Gumiabroncs Szövetség szerint egyre többen vesznek igénybe valamilyen abroncshotel-szolgáltatást, azaz a szerelőnél tároltatják az éppen nem használt abroncsaikat. Kiderült, hogy bár erősödik a négyévszakos abroncsok piaca, egyáltalán nem mindegy, hogy milyet vásárolunk.
Az ősz eleji hűvösebb időjárás hatására (főleg a céges autó használók körében) már megtörténtek a szezonális abroncs cserék. A felmelegedéssel némiképpen lassult ez az ütem, de természetesen teljesen nem állt meg - közölte a Pénzcentrum megkeresésére a Magyar Gumiabroncs Szövetség. A szervezet tapasztalatai szerint évek óta megfigyelhető, hogy egyre több műhely dolgozik bejelentkezéses rendszer alapján.
Ugyanakkor a szövetség szerint azokban a műhelyekben, ahol nem időpontra dolgoznak, hanem érkezési sorrend alapú kiszolgálás van, előfordulhat, hogy az eddigi 1-2 óra várakozás helyett 3-4 órát kell majd várni. Munkadíjak tekintetében a szövetség szerint némi emelkedéssel számolhatunk: ennek mértéke változó, néhány százalékostól egészen 15 százalékos emelkedésig terjed a skála.
Arra is rákérdeztünk a szakértőknél, hogy kell-e aggódnia annak, aki a hirtelen jött lehűlésben lecserélte a kerekeit, ám akkor is használja az autóját, amikor 15 fok felett van a hőmérséklet. A Magyar Gumiabroncs Szövetség szerint nem kell félni:
Ennek kapcsán Mikolai Béla, az Apollo Vredestein szakértője is megerősítette, hogy semmi bajuk nem lesz az abroncsoknak, ha hirtelen pár napra visszatér a meleg:
- mondta.
Négyévszakost érdemes?
Ahogyan a lenti ábrán is látható, a négyévszakos autógumi-piac egyre erősebb: idén az első kilenc hónapban lényegesen, kb. 20 ezerrel több ilyen gumiabroncs fogyott Magyarországon, mint tavaly szeptember végéig. Az Europool YTD adatai szerint ez több mint 25 százalékos növekedés egyetlen év alatt.
Mindeközben mind a téli-, mind a nyárigumi eladások valamelyest visszaestek: előbbi 8,5, utóbbi pedig 6,9 százalékot. A statisztikás szerint az autóabroncsok piaca összességében 6,6 százalékkal zsugorodott a tavalyi év első kilenc hónapjához képest, ami több mint százezerrel kevesebb értékesített kereket jelent.
Sokan a járvány miatt gondolhatták úgy, hogy nem vesznek szezonális kereket, mert egyrészt nem használják annyit az autójukat, másfelől pedig olcsóbban is ki lehet jönni, ha egész évben kihúzzák egy szett gumival. Az Apollo Vredestein korábbi felméréséből is az derült ki, hogy a vásárlók kevesebbet használták idén az autójukat: a válaszadók harmada mondta, hogy a járvány miatt kevesebbet autózott, közel 60 százalékuk nyaralni sem volt idén.
Ám sokan, többek között a német autóklub (ADAC) is óvatosságra intett a négyévszakos gumik kapcsán. A Magyar Gumiabroncs Szövetség álláspontja szerint nem mindegy, hogy mikor, illetve mire használnánk az autót, amire ezeket a gumikat szánjuk:
- írták. Mikolai Béla is azt javasolta, hogy ha már négyévszakos gumiban gondolkodunk, akkor minőségi terméket válasszunk:
- hívta fel a figyelmet az Apollo Vredestein szakembere. Ezt a jelölést kell figyelni tehát:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Sokan hotelben tartják a gumikat
Egyre több gumisnál lehet igénybe venni az úgynevezett "abroncshotel" szolgáltatást, ami abból áll, hogy a műhely szakszerűen eltárolja az ügyfelek kerekeit, nekik csak a szezonális csere idején csak oda kell menni az autóval, és átszerelik az abroncsokat. Sok helyen nem csak a tárolást foglalja magába a szolgáltatás, hanem a szakszerű tisztítást, ellenőrzést és a centírozást is.
Emellett azok az ügyfelek, akik a szervizben tárolják a gumijukat, a legtöbb helyen csereidőponthoz is hamarabb jutnak. Aki ebben gondolkodik, nem kell mélyen a zsebébe nyúlnia, egy szett gumit 10-15 ezer forint körüli összegért tárolnak szezononként - ez persze függ például a kerék méretétől, illetve például attól is, hogy felnivel, vagy anélkül szeretnénk parkoltatni a kerekünket a szerelőnél. Pontosabb árakért érdemes tehát érdeklődni.
A szövetség a Pénzcentrum megkeresésére elárulta, hogy országos átlagban a privát ügyfelek fele vesz igénybe ilyen szolgáltatást, a céges ügyfelek aránya még ennél is magasabb, 95 százalék körüli.
A járvány ezt is átírta
Az Apollo Vredestein nemrégiben készített felmérése szerint rengeteg gumiszerviznek kellett reagálnia a járvány okozta kihívásokra. 35 százalékuk csak előzetes bejelentéssel fogadott ügyfeleket, több mint 80 százalékuk helyezett ki kézfertőtlenítőt, és közel ugyanilyen arányban tették kötelezővé a szabadban történő várakozást. A gumisok számára azonban a legnagyobb kihívást az árképzés jelenti.
A műhelyek közel fele számolt be arról, hogy annak ellenére nem emelt árat, hogy erre megítélésük szerint szükség lett volna. A válaszadók 78 százaléka számolt be ugyanis arról, hogy csökkent a forgalma a tavaszi lezárások idején, miközben
Emellett kiesést jelent számukra az is, hogy a korábban megszokottnál többen vásároltak az interneten abroncsot, és ezeket vitték a műhelyekbe felszereltetni. A téli átszerelési szezonban sem számítanak sok jóra: legalábbis a műhelyek harmada még a tavaszinál is gyengébb forgalomra számít.
- mondta a kutatás kapcsán Mikolai Béla. A szervizeket felkereső ügyfelek döntő többsége (80%) szerint a kiszolgálás sebessége nem fog változni a téli átszerelési szezonban, pedig legtöbben (66%) éppen ezt, a várakozás nélküli gyors munkát tartják az egyik leghatékonyabb védekezésnek.
- tette hozzá az Apollo Vredestein szakértője.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








