Az amerikai törvényhozók egy új törvényjavaslatot nyújtottak be, amely az FDA szigorúbb szabályozásával korlátozná a bébiételekben található mérgező nehézfémeket.
Ősszel több javaslatot szeretnének a kormány elé terjeszteni a sörgyártókat tömörítő szervezetek a sörpiac átalakításáról, a Kraft Sör Egyesület azt szeretné elérni, hogy 2018-tól a csapolt sörökJöv áfája 5 százalékra csökkenjen a vendéglátóhelyeken - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
A napilap cikke szerint az áfa-csökkentésben mind a legnagyobb sörgyárakat tömörítő Magyar Sörgyártók Szövetsége, mind a legtöbb kisebb kapacitású kézművesfőzdét összefogó Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE) egyetért.
A szervezetek azzal érvelnek az adócsökkentés mellett, hogy idén már több éttermi szolgáltatás forgalmi adója 27-ről 18 százalékra csökkent, jövőre pedig 5 százalékra mérséklődik és ehhez a kedvezményezetti körhöz szeretnének csatlakozni.
Gyenge Zsolt, a KSE elnöke úgy látja: ahhoz, hogy a kézműves sörök igazán népszerűek legyenek belföldön és külföldön, az államnak valamilyen támogatásban kellene részesítenie az ágazatot, mint annak idején ezt a hazai borágazattal is megtette. Dudok Ádám, a Kraft egyik alapítója és elnökségi tagja arról beszélt a lapnak, hogy mindehhez ki kellene dolgozni a bor marketing-stratégiájához hasonló sörstratégiát is, amelyben az államnak is szerepet kellene vállalnia.
Hozzátette, hogy a magyar sörök már nagy szakmai versenyeken is megállják a helyüket, így állami támogatással Észak- és Nyugat-Európa piacaira is be lehetne velük törni.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet
- Szellemhotellé vált az egyik legkülönlegesebb szálloda
- Hungrail: a gigakamionok megjelenése társadalmi és környezeti károkkal járna
- Jön a magyar digitális állampolgárság - itt vannak a részletek
- Mianmarban buddhista kolostort támadott a légierő
- Nyomára akadtak egy ritka "szuperföldnek", van azonban vele pár gond