A Nébih honlapján március 1. óta elérhető a teljes lista a csökkent kiszerelésű termékekkel, mely azóta is folyamatosan bővül.
5 év után bezár az egyik legismertebb, a főváros budai és pesti oldalán is működő csomagolásmentes élelmiszerlánc, a Ligeti Bolt - szúrta ki a Pénzcentrum.
„Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.” – ezzel a Churchill idézettel búcsúzik vásárlóitól a Ligeti Bolt. A Pesten és Budán is megtalálható csomagolásmentes lánc üzletei és a webshop 5 év után húzza le a rolót.
Mint az sokaknak ismert, 2017. április 19-én nyílt meg az első Ligeti Bolt, és a bejelentés szerint még április végéig várják a vásárlókat. Viszont némi bizakodásra adhat okot, ahogy az a posztban is olvasható, hogy „van rá esély, hogy majd egy új lendülettel, energiákkal és tervekkel rendelkező csapat veszi át a Ligeti Boltot.”
A bezárás okairól részleteket nem árultak el a Ligeti Bolt Facebook-oldalán közzétett bejegyzésekben, és az üzlet weboldalán sincsenek erről konkrétumok. Érdekesség azonban, hogy az elmúlt években sorra nyíltak Budapesten és vidéken is a hasonló koncepcióval működő csomagolásmentes boltok.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.