Az online élelmiszer-vásárlás egyre népszerűbb a magyarok körében, és már nem csupán néhány gyorsan beszerezhető termék rendeléséről szól.
Európában az elmúlt évi adatokhoz képest az idén 19 százalékkal, 46,9 millióra csökkent a vágóhídra került kacsák száma, jövőre pedig további 2 százalékos visszaesés várható a hivatalos adatokból számolt előrejelzés szerint. A földrész kacsavágásaiból Franciaország mintegy 80, míg Magyarország csaknem 8 százalékos arányban veszi ki a részét. A NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint az idei első fél évben a hazai baromfivágások száma 2,2 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, ezen belül 47,5 százalékkal kevesebb libát és 30,1 százalékkal kevesebb kacsát vágtak.
Súlyosan érintette a Covid-19-járvány a korábban a szélsőséges állatvédők által támadott liba- és kacsamáj-termékpályát, ezt pedig tovább tetézte a madárinfluenza.
- mondta Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója a Világgazdaságnak. Ennek az az egyik oka, hogy a szélsőséges állatvédő mozgalmak fogyasztásromboló kampányai, a másik, ma még aktuálisabb ok: az éttermek, vagyis a fogyasztás fő helyszíneinek a bezárása. Az áruházláncokban jóval kevesebbet értékesítenek, ezért a járvány súlyosabban érintette ezt a termékpályát - magyarázta Csorbai Attila.
A karácsony nagyon fontos időszak a hízottmáj-fogyasztásban, de kérdés, hogy e termékek hogyan kerülnek majd be a kiskereskedelmi láncokba. A termelők most megpróbálják ide átirányítani az értékesítésüket, felértékelődtek a számukra ezek a piacok, annak ellenére is, hogy nem fizetnek olyan jól, mint a gasztronómia.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







