Bár a piaci túlkínálat miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a magyar tejtermelők és -feldolgozók, az áruházak polcait továbbra is stabilan a hazai tej uralja.
Nem kevés pénzről van szó; egy minden ágazatra kiterjedő áfacsökkentést a legtöbb családi költségvetés megérezné. Mutatjuk, mennyiről is van szó.
- jelentette ki Varga Mihály.
A mai napon juttatja el a Nemzetgazdasági Minisztérium a Költségvetési Tanácsnak a jövő évi költségvetés tervezetét. Ennek kapcsán nyilatkozott az MTI-nek a büdzsétervekről és számokról a miniszter.
Varga többek között bejelentette, hogy az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése mellett a kormány arra készül, hogy az éttermi szolgáltatások áfáját 27 százalékról 18 százalékra, majd 2018-ban 5 százalékra mérsékelje.
Mit jelent mindez a magyar családoknak?
Habár eddig nem volt teljesen egyértelmű áffacsökkentés tekintetében a kormánykommunikáció, Varga mostani bejelentése azt jelentheti, hogy mégis volt értelme az élelmiszeripari ágazat erőteljes lobbijának. Mint ismert, az áfacsökkentés mellett kardoskodott például a Baromfi Termék Tanács, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége, illetve a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács is.
Mint az részükről érvként többnyire elhangzott: a kormányzati árkorrekció nyomán nemcsak visszaszorulna a feketegazdaság, csökkenne az importtermékek aránya, javulna a hazai termelés versenyképessége, hanem
A Pénzcentrum korábbi cikkeiben már kiszámolta, mit is jelentene, ha a kormány az egyes termékek esetén egységesen 22 százalékkal csökkentené az áfakulcs mértékét. Azt feltételeztük, hogy amennyiben a termelők teljes egészében érvényesítenék a fogyasztói árban a korrekciót, akkor 5 százalékos áfa esetén az árak 17,32 százalékkal mérséklődhetnének a jelenlegi szinthez képest.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ahogy a fenti infografikán is látszik, az esetleges árcsökkenés már egységnyi termék esetén is számottevő, de igazán az egy főre eső éves fogyasztási mennyiségeket figyelembe véve jelentős. A legfrissebb statisztikák alapján ugyanis egy átlagos 4 fős magyar család éves szinten például
• 99,6 kiló baromfit,
• 541,7 kiló zöldséget-gyümölcsöt,
• 59 darab tojást fogyaszt.
Mindezt figyelembe véve tehát elmondható, hogy egy minden ágazatra kiterjedő áfacsökkentés akár közel 100 ezer forintos pluszt is jelenthetne a családi költségvetésben. Ráadásul egy ilyen intézkedés szociális alapon is jól jönne, az alapvető élelmiszerek erőteljes árváltozása ugyanis a legalacsonyabb jövedelmi helyzetben lévők fogyasztási szerkezetén, tehát életszínvonalán javíthatna. Az éttermi áfacsökkentés pedig már csak hab a tortán.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







