Jamaika, Egyiptom és a Dominikai Köztársaság lehetnek a Mexikóban kialakult sertésinfluenza-pánik igazi "haszonélvezői".
Az utazók -és az utazási irodák- ugyanis valószínűleg egyhamar nem vágynak majd Mexikóba. Tekintettel arra, hogy az egy hónapja kialakult vírus miatti pánik még mindig a világsajtó érdeklődésének középpontjában szerepel, a turistatömegek egy ideig még biztosan elkerülik az amerikai országot.
Brit sajtóértesülések szerint a legnagyobb utazási irodákban 30 százalékkal nőtt meg a jamaikai, 23 százalékkal az egyiptomi és 19 százalékkal a dominikai utak foglalása az elmúlt hetekben.
Mexikónak valóban a legrosszabbkor jött a vírus: a késő tavaszi-kora nyári hetek azok, amikor a legtöbb utazni vágyó lefoglalja nyaralását. Azzal, hogy a vírushelyzet hetek óta az ország a vezető hírekben szerepel, szinte teljesen elvesztette turisztikai vonzerejét. Ezt a renomét -szakértők szerint- pedig csak nagyon nehéz lesz visszaszereznie.
Ráadásul a gazdasági válság miatt egyre több európai család tervezi, hogy idén az öreg kontinensen, vagy annak közelében tölti a vakációt. Nem véletlen, hogy a török tengerpart és Egyiptom felé is jelentősen megnőtt az érdeklődés. Ugyanakkor Nagy-Britanniában az utazások árai átlagban 10 százalékkal növekedtek a tavalyi évhez képest.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







