A NAV jövedéki törvénysértés, költségvetési csalás és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indított eljárást.

Fontos határidő közeleg: sok pénz múlik rajta, rengeteg magyart érint, alig pár órájuk maradt
Hétfő éjfélig kell bevallani a társasági adót (tao), a kisvállalati adót (kiva), az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, valamint a helyi iparűzési adót (hipa) is. Érdemes határidőben benyújtani a bevallásokat, mert a mulasztás akár egymillió forintos bírságot is maga után vonhat - figyelmeztetett hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az iparűzési adót a NAV a benyújtás után automatikusan továbbítja az illetékes önkormányzatoknak - tették hozzá. Idéntől az élelmiszerlánc-felügyeleti díjról szóló bevallást is a NAV-hoz kell benyújtani, ugyanúgy június 2. éjfélig. Az erről szóló bevallást az ELMDIJ-űrlapon, legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet megtenni. A benyújtást támogató technikai segédlet, az ELMDIJ a NAV oldalán elérhető.
A közleményben kitérnek arra is, hogy a NAV nemcsak az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásra kötelezetteknek küldött figyelemfelhívó levelet, hanem azoknak is, akik tavaly nem, vagy késve adták be tao-bevallásukat. Az értesítések célja az, hogy a vállalkozások elkerüljék a komolyabb következményeket, amelyik cég ugyanis késve vagy egyáltalán nem nyújtja be bevallását, annak a NAV akár egymillió forintos mulasztási bírságot is kiszabhat - tájékoztatott az adóhivatal.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


