Az alacsony kamatkörnyezetet követően az infláció megugrása jelentős hatást gyakorolt a háztartások pénzügyi döntéseire.

A szépségipari szakemberek kénytelenek árat emelni az elszálló költségeik miatt: nem csak a rezsi, de az alapanyagok ára is durván megdrágult az utóbbi időben. Sokan közülük azonban attól tartanak, hogy az árérzékenyebb ügyfélkör hátat fordít nekik.
Egymást érik az áremeléseket bejelentő, sajnálkozó, magyarázkodó posztok kozmetikusoktól, szempillás szakemberektől, masszőröktől, pedikűrösöktől. Alig álltak talpra a koronavírus miatti lezárások után, másris itt a következő csapás: bár a legtöbbjüket a katázás átalakítása nem érinti, a rezsi növekedése és a szinte elképzelhetetlen ütemű infláció komoly fejtörést okoz a jellemzően mikro- illetve kisvállalkozási formában dolgozó masszőröknek, fodrászoknak, kéz- és lábápolóknak, valamint kozmetikusoknak - számol be az RTL Híradója.
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint az infláció továbbra is emelkedő pályán marad legalább őszig, de inkább az év végéig. Az alelnök szerint Magyarországon az utóbbi hónapokban felmerült két újabb szempontot figyelembe kell venni az infláció mértékének becslésénél. Az élelmiszer- és energiaárak eddigi emelkedése mellett számolni kell az aszályhelyzettel is. A másik hatás a rezsiárak emelkedése a legutóbbi kormányzati intézkedés miatt. Ez a szeptemberi számlákban jelenik majd meg, és újabb lökést ad az inflációnak. Az MNB alelnöke szerint a drágulás mértéke elérheti a 18-19 százalékot.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


