Ennyi jut idén táboroztatásra: össze kell húznia a nadrágszíjat a családoknak

2020. június 11. 08:30

Többéves növekedési trendet tört meg a koronavírus-járvány a gyerektáborok piacán. Bár a táboroztatási tilalom feloldása óta foglalási lavina van, de időközben sok kis szervező bedobta a törölközőt.

Az előző évinél kevesebb helyszínen hirdették meg a csak nemrég engedélyezett napközis és ottalvós táborokat, egyelőre 60 százalékos aránnyal az előbbiek javára. Tavalyig fele-fele arányban jelentkeztek gyerekek napközis és ottalvós táborokba,
az idei arányeltolódásnak elsősorban az lehet az oka, hogy a bejárós táborok szervezését egy héttel előbb, már május közepén engedélyezték - mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő ügyvezetője, és hozzátette: az időbeli előny csak az egyik, de nem egyedüli ok.

Ugyanis a 11 hetes nyári szünet idejére a családok meghatározott, jellemzően gyerekenként maximum 80-100 ezer forintos büdzséből igyekeznek minél több tartalmas elfoglaltságot biztosítani - írja a Világgazdaság. A táborokra fordítható keretet a családok egy része kénytelen volt megnyirbálni a koronavírus-járvány gazdasági hatása, az ideiglenesen vagy tartósan csökkent jövedelem miatt.

A napközis táborok átlagára idén 37 ezer, az ottalvós táboroké 55 ezer forint, tavaly ugyanezek 35, illetve 50 ezer forintos átlagok voltak. A járvány miatti szervezési moratórium, a fertőzéstől való félelem és a gazdasági hatás együttes következménye lehet, hogy az idén kevesebben jelentkeztek táborokba:

tavaly 215 ezren, idén még csak 165 ezer regisztrációt jeleztek a szervezők.

Eszerint legalább ennyi gyerek vesz részt az idén legalább egyhetes táboroztatásban. Átlagosan nagyjából két hétre fizetik be tematikus programokra gyerekeiket a szülők. Noha a táborok ára a megnövekedett költségek és az egy csoportban fogadható kevesebb résztvevő miatt nőtt, az árolló csak azért nem nyílt tovább, mert megjelent a minimalista, azaz minimális költségigényű programokra épülő kategória.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31