8 °C Budapest

Vállalkozók figyelem: újdonság a Budapest Banknál

2011. augusztus 29. 13:04

A vállalkozások hosszabb távú tervezését segítendő, valamint likviditási gondjaira, készletfinanszírozási igényeire adott válaszként a Budapest Bank augusztus végétől kínálja mikro- illetve kis-és középvállalkozások (kkv) részére a Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt és a Széchenyi Forgóeszközhitelt.

A Budapest Bank tapasztalatai szerint az elmúlt másfél évben a nehéz általános gazdasági helyzet ellenére már néhány ágazatban, elsősorban a feldolgozóiparban és az exportorientált vállalkozások körében megfigyelhetők az élénkülés jelei. A többi hazai vállalkozásnál még kevésbé érzékelhető a kereslet élénkülése, és ezzel kapcsolatban a beruházási hajlandóság, mivel a cégek nagy része alultőkésített, és likviditási problémákkal küzd, így többségük elhalasztja a nagyobb, kapacitásnövelő fejlesztéseket. A vállalkozások likviditási gondjainak áthidalását illetve készletfinanszírozását, hosszabb távú tervezését segítendő augusztus végétől a BB is elérhetővé tette a Széchenyi Kártya Program egyes termékeit.

Az alultőkésített, de stabil forgalommal rendelkező cégek számára lehet megoldás a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel, amely a cég működése során felmerülő forrásigényre: vásárlásra, átutalásra, készpénzfelvételre használható fel. Segítségével a vállalkozások olyan kedvezményes kamatozású hitelhez jutnak, amely egyszerűen, bankkártyával is igénybe vehető. A mikrovállalkozások maximálisan 15 millió forintot, a kkv-k pedig 25 millió forintot vehetnek fel. Nagy előnye a Budapest Banknál igénybe vehető konstrukciónak, hogy a hitel 15 millió forintig tárgyi fedezet nélkül igényelhető. Ezen kívül az is kedvezővé teszi ezt a megoldást, hogy az állami kamattámogatás illetve a Garantiqa - Hitelgarancia Zrt. kezességvállalása révén az ügyfél csökkentett kamatot és díjat fizet a bank részére, és kevesebb biztosítékra van szükség. Így lehetővé válik, hogy a vállalkozások minél szélesebb köre jusson forráshoz igen kedvező feltételek mellett.

A pénzintézet közleménye szerint ezen túl rendkívül gyors elbírálással segíti a forráshoz jutást: a bank sztenderdizált eljárásának köszönhetően csupán 3 munkanapot vesz igénybe a bírálat. A hitel futamideje 2 év (az 1 éves futamidő meghosszabbításával), a bank a cég pénzügyi mérlege alapján vizsgálja a hitelezhetőséget, és az éves forgalom alapján dönti el hitel összegét.

A Széchenyi Kártya Forgóeszközhitel abban segíthet, hogy a termelők forrást találjanak a stabil működéshez szükséges forgóeszközök beszerzésére. A hitelkonstrukció futamideje minimum 12, maximum 36 hónap, az elérhető hitelösszeg a folyószámlahitelhez hasonlóan mikrovállalkozások számára 15, kkv-k számára 25 millió forint lehet. A Széchenyi Kártya Program keretében igényelt hitelek átlagos összege a Budapest Bank várakozása szerint 1-2 éves futamidő mellett a mikrovállalkozásoknál 3-4 millió, kkv-knál 6-7 millió forint lesz. A bank 2012 során várhatóan a Széchenyi Kártya további termékeivel is bővíti majd kínálatát.

A pénzintézet arra törekszik, hogy különféle garanciaprogramokon és együttműködéseken keresztül a lehető legkedvezőbb finanszírozási megoldásokat kínálja ügyfeleinek. A bankban 2011 júniusától elérhető a Magyar Vállalkozásfejlesztési (MV) Zrt-vel kötött szerződés alapján az Új Széchenyi Hitelgarancia. Az MV Zrt. által nyújtott portfolió jellegű garancia kedvező feltételek mellett (gyors átfutási idő és kedvező díj) 80 százalékban fedezi a vállalkozások kapacitásnövelő forgóeszköz finanszírozási igényeit, ezáltal segítve a kkv-szegmens könnyebb hitelhez jutását.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ugyancsak az ügyfelekkel történő hosszú távú, stratégiai partnerség kialakításához járul hozzá az Eximbank által refinanszírozott hitelkonstrukció. A kis- és középvállalatok mellett június óta nagyvállalatok számára is elérhető konstrukció jelenleg a hazai piacon a legkedvezőbb kamatozású export-előfinanszírozási hitel. Az Európai Beruházási Alappal júliusban kötött garancia-megállapodás pedig lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozók könnyebben juthassanak pénzügyi forráshoz és eszközökhöz vállalkozásuk beindításához, fejlesztéséhez és bővítéséhez.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?