14 °C Budapest

Szenved a BKK: nem jönnek vissza az utasok

2020. október 21. 09:15

Csökkennek a jegyeladások, nincs könnyű helyzetben a BKK. Összességében 30 milliárd forinttal többet kellhet Budapestnek a tömegközlekedésre fordítania a kieső bevételek miatt.

Nagyobb kiesése lehet a BKK-nak a járvány miatt, mint azt a költségvetésben becsülték. A G7 emlékeztet, hogy 2020-ra a jegyárbevételek 29,5 százalékos csökkenésével számolnak, mert a jegyek és bérletek eladásából 19,9 milliárd forinttal kevesebb folyhat be, illetve ha kevesebb diák- és nyugdíjas bérletet adnak el, akkor az ezek árát kiegészítő állami kompenzáció is visszaesik, a tervek szerint 1,8 milliárd forinttal.

Ugyanakkor a portál számításai szerint a jegyárbevételek még augusztusban is 32 százalékkal elmaradtak a tavalyitól - pedig ekkor már lecsengett az első hullám. Áprilisban viszont 82 százalékkal estek vissza a bevételek. Tehát ha a második hullámban is korlátozásokat vezetnének be, akkor még nagyobb bjaban lenne a közlekedési cég.

A turisták hiánya is meglátszik a bevételekben: az év első 8 hónapjában a közvetlenül a turistákhoz köthető jegyek eladásából 3,8 milliárd forinttal kevesebb folyt be, ez éves szinten nagyjából 5 milliárdos csökkenést jelent. A nyugdíjas bérletek eladásai 43 százalékkal csökkentek, a teljes áru havi bérletek eladásában 34 százalék volt a visszaesés, a 10-es gyűjtőjegyekében 37, míg a vonaljegyek esetében 39 százalék. Ez adja a teljes bevétel 70 százalékát - ezen továbbra is meg fog látszani, hogy sokan otthonról dolgoznak.

Összességében a G7 szerint Budapestnem idén 30 milliárd forinttal kell többet költenie a tömegközlekedésre.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm