2020. október 20. kedd Vendel

Már ezt a határt is átlépték a villanyautók: egyre többen vágnak bele


Több mint 10 ezer tisztán elektromos autó rója a magyar utakat. A BM adatai szerint Budapesten majdnem annyi zöld rendszámot adtak ki, mint az ország többi részében összesen.

Átlépte a 10 ezret a tisztán elektromos autók száma Magyarországon - derült ki a Belügyminisztérium adataiból. Az összegzés szerint az 5E, tehát csak elektromos autók kategóriájában 10090 darab kocsi kapott zöld rendszámot augusztus 31-ig. Ez a teljes zöld rendszám állomány (22320 db) csaknem fele.

A tisztán elektromos kocsik mellett 7047 úgynevezett hatótávnövelt villanyautó is fut az országban. Ezekben van benzinmotor is, de az nem hajt, csak áramot fejleszt, ilyen például az Opel Ampera, vagy a Chevrolet Volt is, de a BMW i3-asnak is van hatótávnövelt verziója. Augusztus végén 5182 plug-in hibriden volt magyar zöld rendszám, ezekben rendes motor is van, de a nagy akkupakkot konnektorról is lehet tölteni.

A BM Budapest-vidék összehasonlítást is közölt, amelyből kiderült, hogy a hazai zöld rendszámos kocsik zöme a fővárosban összpontosul: a 22320-ból 10438 darabot jegyeztek be Budapesten. Az ország többi részére 11883 környezetkímélő autó jut.

Pörög az ágazat

Nem véletlen az elektromos autók népszerűsége, az állami támogatások is igencsak pörgetik az ágazatot, még júniusban írtuk meg, hogy a 06.15-én elindult elektromos autóvásárlási program 5 milliárd forintos kerete 06.16-án délben ki is merült. Ez persze nem is csoda hiszen a korábbi 1,5 millió forinthoz képest jóval jelentősebb, 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást igényelhetett az, aki 11 millió forint alatti árú elektromos autó vásárlását vállalta.

Nem szabad azonban elkeserednie annak sem, aki nem jutott támogatáshoz, de szeretne elektromos autót, ugyanis a "lepattanóra" még azok is rámehetnek, akiknek nincs pénzük új e-autóra, de szeretnének belevágni a dologba. Hiszen az állami kedvezmény sokakat sarkallhat arra, hogy lecseréljék jelenlegi zöldrendszámosukat. Így lehet válogatni majd bőven az olcsóbb, használt darabok között - hiszen használt e-autóra ezeket a pénzeket nem lehet fordítani.

A használtautó vásárlás azonban korántsem leányálom, nagyon résen kell lenni, ha nem akarunk valami drága javítási mulatságba belefutni, amit a kipróbáláskor nem vettünk észre. Az elektromos autók esetében sincs másképp, mint normál esetben: 

érdemes alaposan átvizsgálni őket, mielőtt megalkuszunk a vételárról.

Ez most a jó idő vásárolni?

Az egyszerű válasz erre a kérdésre a szakértők szerint az, hogy igen. Az első elektromos autók ugyanis bő 10 éve gördültek le a futószalagról, így mostanra már a magyar piacon is bőven jelentek meg használt elektromos autók. Azonban mielőtt valaki gondolna egy merészet, és csak úgy belevágna, érdemes előtte egyeztetnie szakértőkkel, mégis mi a fenére kell figyelni egy ilyen autó esetében?!

Kicsit azért segítünk - ezt okvetlenül ellenőrizd!

Az elektromos autók legproblémásabb része természetesen az akkumulátor. Amikor az első sikeres modellek megérkeztek kb. egy évtizede, akkor sokan azt mondták ezek aksiját 4-5 évente cserélni kell, de ez a pletyka végül nem bizonyult igaznak.

Ennek ellenére azért az e-kocsik aksija, akárcsak bármelyikünk telefon akkumulátora idővel veszít a szívósságából, tehát egy 10 éves modellnek biztosan nem lesz akkora hatótávja mint egy teljesen újnak. Azért hogy megóvd magad egy teljesen lemerülésbe lévő aksitól, mindképp tudd meg az autóról, hogy hol van benne a jármű aksi élettartamát monitorozó jel (általában a fedélzeti számítógépen ez látható) vagy kérj meg egy szakértőt, hogy ellenőrizze a dolgot a kiszemelt járgányon. 

Érdemes természetesen a szervizkönyvét is átnyálazni az autónak, ahogy meg kell bizonyosodni arról is, hogy a járművel töltőkábelt is adnak, és az nem sérült. 

Mi a helyzet a szervizzel? 

Bár az elektromos autók jóval kevesebb alkatrészt tartalmaznak mint benzines vagy dízeles társaik, azért még nem szabad fél vállról venni a rendszeres szervizelést. A szervizben a szakértők általában szoftverfrissítést végezhetnek az autón, ami javíthatja az autózás élményét. 

De ugyanígy természetesen szükség lehet abroncs vagy fékcserére is. Ezek közül pedig egyik sem elhanyagolható tényező. Jó tudni például azt, hogy az e-autók kerekei gyorsabban elhasználódnak a nagyobb indítónyomaték miatt.

Elveszítem a pénzem?

Az e-autók, mint minden más autó idővel igencsak veszítenek a vásárlási értékükből. Igen ám, de hogyha lehetőségünkhöz mérten a legjobb e-autót választjuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy összességében valószínűsíthetően időben jóval lassabb elértéktelenedést fogunk nála tapasztalni, mint amit egy benzines vagy dízeles esetében. A hangsúly a jó választáson van.

Arra is figyelni kell persze hogy a töltést hogy tudja megoldani az ember, illetve hogy ha otthon, mondjuk a garázsában akarja tölteni az autóját, akkor ahhoz kell-e bármilyen átalakításokat végeznie. Ezt mindenképp fontos átgondolni.

De a legvégén úgyis lehal...

Persze az aksi az aksi, egyszer tényleg tönkre megy, durván leesik a futamideje. Igen ám, csakhogy az ilyen akkumulátoroknak igen nagy a másodlagos piacuk, szemben a használt dízel- vagy benzinmotorokéval. Arról nem is beszélve, hogy ezeket az aksikat újra tudják hasznosítani az energiaiparban, míg a motorokat általában csak leselejtezik.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.15-10.21
Országos

Lidl

10.15-10.21
Országos

Auchan

10.15-10.21
Országos

Tesco

10.15-10.21
Országos

Spar

10.15-10.21
Országos

Praktiker

10.15-10.26
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó