Elérhetővé vált a grafikus helyfoglalás a MÁVPlusz alkalmazás legújabb frissítésében, így az utasok ezentúl a kocsirajzon maguk választhatják ki a szabad ülőhelyeket.
Rollerral közlekedett Győrben, a Szövetség utcában egy férfi 2024. szeptember 1-jén 17 óra 30 perc körül egy női utasával - írja a police.hu. A sofőr a jármű sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, és neki ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő kerékpárosnak. A balesetben mindkét jármű felborult, a kerékpáros megsérült. Az esetet követően a rolleres személyek felálltak, majd bejelentés, és adataik hátra hagyása nélkül távoztak a helyszínről úgy, hogy a szemmel láthatóan sérült biciklisnek nem segítettek.
A Győri Rendőrkapitányság 08010/3820/2024. bűnügyi számon ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt. A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik a fenti bűncselekménnyel, vagy az elkövetők kilétével kapcsolatban információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelenség megőrzése mellett hívják a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96/417-329-es telefonszámon.
Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó számokon is.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







