13 °C Budapest

Rekordösszegű pótdíjbevétel a BKV-nál: jól gondold meg, utazol-e jegy nélkül

2016. augusztus 13. 17:28

Folyamatossá váltak a végrehajtások a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pótdíjazásában, sorra érkeznek bliccelésekből eredő rekordösszegű befizetések a közlekedésszervező társaság számlájára. Ezzel párhuzamosan közel 20 százalékkal csökkent a pótdíjazások száma. Bár a kezdeti pótdíjazási összeg soknak tűnhet, a jegy nélküli utasok szempontjából mégis egyértelműen az a legjobb választás, ha halogatás helyett minél előbb rendezik a jegyellenőrök által kiállított csekkeket.

A Budapesti Közlekedési Központ 2015-ben döntötte el, hogy szigorúbban lép fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben, és hatékonyabbá teszi a bliccelésekből fakadó pótdíjtartozások behajtását. A szigorúbb követeléskezelésnek köszönhetően az elmúlt évben közel 40 ezer, idén pedig újabb 25 ezer fizetési meghagyást, valamint közel 12 ezer végrehajtási eljárást indított a BKK azokkal szemben, akik jegy és bérlet nélkül vették igénybe a közösségi közlekedés szolgáltatásait. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara tájékoztatása alapján csak egyetlen cég, egy telekommunikációs multi adott be több fizetési meghagyást a BKK-nál követelései érvényesítése érdekében.

Rekordösszegű pótdíjbevételek

A Budapesti Közlekedési Központ összeállította az elmúlt félév legnagyobb pótdíjbefizetéseinek listáját, amely azért is kiemelt jelentőségű, mivel korábban ilyen összegű befizetések egyáltalán nem jelentkeztek a közlekedésszervező társaság kasszájában. Fontos, hogy ezek az összegek már nem csak üres fizetési ígéretek, hanem konkrétan befolyt pénzek, igaz, ezek többségét már nem önszántukból fizették be a pótdíjazottak, hanem jogi eljárások keretében.

20 százalékkal csökkent a pótdíjazások száma

Miközben a következetes ellenőrzésnek és jogi eljárásoknak köszönhetően a helyszíni és utólagos pótdíjbevételek hónapról hónapra rekord bevételt produkáltak, a pótdíjazások száma jelentősen csökkent. 2015. azonos időszakához képest közel 20 százalékkal kevesebb alkalommal töltöttek ki sárga csekket a BKK jegyellenőrei azok számára, akik bliccelni próbáltak a budapesti járatokon.

A pótdíjak gyors befizetése az egyetlen megoldás

Ha a BKK jegyellenőrei pótdíjaznak valakit utazása során, annak a helyszínen - vagy 2 munkanapon belül a kijelölt ügyfélszolgálatokon (Akácfa utca, Deák tér, Kelenföld) - 8 ezer forintot, azt követően, 30 napon belül 16 ezer forintot kell befizetnie. Aki csak 30 nap után rendezi a pótdíjtartozását annak már mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, 32 500 forintot kell befizetnie. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Abban az esetben, ha valaki csak otthon felejtette a bérletét, 5 munkanapon belül lehetősége van 2 ezer forintos kezelési költség megfizetése mellett, a bérlet utólagos bemutatására.

Nem érdemes abban reménykedni, hogy a pótdíjtartozás elévül, tavaly ugyanis a BKK eldöntötte, hogy minden tartozást behajt, s ennek érdekében, ha kell, bíróságra viszi az ügyeket. A közlekedésszervező társaság egyébként ezzel sem vállal túl nagy kockázatot, hiszen a mai napig 313 pótdíjazási polgári per zárult le jogerősen, amelyekből 302 alkalommal, tehát az esetek 97 százalékában a BKK nyerte meg a pert. Ezekben az esetekben a pótdíj összegén túl, a per valamennyi költsége is a pótdíjazott utasra hárul. 

Bár a 8 ezer, vagy a 16 ezer forintos kezdeti összegek elsőre soknak tűnnek, ennek ellenére nem éri meg halogatni a befizetést.

A szigorított követeléskezelési módszerek miatt a pótdíjazott utasok egyértelműen akkor döntenek a legjobban, ha minél hamarabb rendezik a jegyellenőrök által kiállított sárga csekket. A BKK ugyanakkor továbbra is igyekszik ügyfélbarát módon eljárni a pótdíjbefizetésekkel kapcsolatban, ezért lehetőséget biztosít, a csekkes befizetésen túl, az összeg banki átutalására, illetve a számlavezető bankfiókokban történő befizetésre. Ennek keretében fizetési emlékeztetőket küld ki, akár több havi részletfizetést is biztosít a pótdíjazottak számára, továbbá szeretné a közeljövőben lehetővé tenni a helyszíni pótdíjazáskor a bankkártyás fizetés lehetőséget is.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem