7 °C Budapest

Nyolc év jár annak, aki színlel!

Pénzcentrum
2006. március 10. 10:30

Az alaptörvénybe ütközhet az az adóügyi rendelkezés, amely szerint a vállalat, intézmény köteles az adóhivatalnak bejelenteni a megszűnt, átalakított színlelt szerződéseket is, ráadásul A helyzetet súlyosbítja, hogy a büntető törvénykönyv nyolc évig terjedő börtönnel sújtja a színlelt szerződést aláíró személyeket.

Az alaptörvénybe ütközhet az az adóügyi rendelkezés, amely szerint a vállalat, intézmény köteles az adóhivatalnak bejelenteni a megszűnt, átalakított színlelt szerződéseket is, ráadásul A helyzetet súlyosbítja, hogy a büntető törvénykönyv nyolc évig terjedő börtönnel sújtja a színlelt szerződést aláíró személyeket – írja az mno.hu


A Mozaik Művészegyesület elnökhelyettese, Kriza Zsigmond ügyvéd úgy véli, a hatóságoknak át kell gondolniuk, helyénvaló-e, hogy a munkáltatókat adatközlési kötelezettség terheli, és büntetőeljárás is indulhat a színlelt szerződések aláírói ellen. Itt ugyanis lényegében önfeljelentésről és a foglalkoztatott személyek feljelentéséről van szó. A kulturális és más intézményeknek, vállalkozásoknak a törvény szerint akkor is közölniük kell az adóhivatallal a korábbi színlelt szerződéseket, ha azokat átalakítja más megállapodássá – a megbízásból, a vállalkozási szerződésből például munkaszerződés lesz. Az elnökhelyettes elmondta: az adatközlést akár követheti is a büntetőeljárás. A törvényben meghirdetett moratórium csak a színlelt szerződéssel megspórolt közterhek alól mentesít, ha ez év június 30-ig a korábbi megbízási, vállalkozási szerződéseket átalakítják.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom