A Google hangalapú szolgáltatásai a működésükhöz folyamatosan figyelik a környezeti hangokat - ez akaratlanul is a magánbeszélgetések rögzítéséhez vezethet.
Az idei év közepétől indulhat el az NFC-s fizetésre alkalmas MobilTárca "éles" működése Magyarországon - tudta meg a Pénzcentrum.hu a Vodafone-tól. A MobilTárca Szövetség egyik legjelentősebb tagjának tervei szerint az induláshoz szinte már minden adott, jól haladnak a fejlesztések, nagy feladat viszont, hogy a felhasználók számára bemutassák a rendszer működésének előnyeit.
Elkötelezett a Vodafone a MobilTárca mellett: a mobilszolgáltató terveiben hosszú távon szerepel mobiltelefonokba integrált NFC-alapú fizetési technológia - tudta meg a Pénzcentrum.hu a Vodafone-tól. A mobilszolgáltatónál úgy látják, az év közepétől működhet élesben Magyarországon a MobilTárca: ez gyakorlatban leginkább azt jelenti majd, hogy okostelefonunkat tudjuk egyérintéses bankkártyaként használni, például ha fizetünk a boltban, automatáknál, vagy bármely olyan helyen, ami rendelkezik NFC elfogadó terminállal. A MobilTárca azonban jóval több funkcióval rendelkezik, mint egy hétköznapi bankkártya: buszbérletként, belépőként, hűségkártyaként vagy pontgyűjtőként is használhatjuk majd.
A Vodafone-nál elmondták: a mobilszolgáltatónak azért éri meg kialakítani ezt a rendszert, mert jobban ki tudja használni a telefonok személyes mivoltát, azaz közvetlenebb kapcsolatot alakíthat ki az ügyféllel és a MobilTárca segítségével a fizetési megoldásokon túl saját, akár személyre szabott szolgáltatásokat adhat - például kuponokat, pontgyűjtő programot.
A MobilTárcánál jelenleg a tesztüzem folyik, az eddigi adatok szerint a felhasználók látványosan gyakran használják telefonjukat fizetésre és ezzel együtt többször használják a mobiltárcába telepített pontgyűjtő kártyájukat - például a SuperShop-ot - is. Ez egyébként egy öngerjesztő folyamatnak is tekinthető, tehát minél több ilyen funkció kerül a mobiltárcába, az annál jobban ösztönzi a vásárlót, hogy a telefonjával fizessen - a Vodafone-nál épp ezért vélik úgy, hogy a megoldás nemcsak előnyös, kényelmes és biztonságos a felhasználók számára, hanem gyorsan megtérül a résztvevő kereskedők számára is. Sőt, állításuk szerint a nagy kártyatársaságoknak - MasterCard, VISA - is érdeke, hogy részesei legyenek ennek a folyamatnak, mivel ez a fejlődés azt is jelenti, hogy újabb bankkártyák jelennek meg a rendszerben, a fizikai mellett virtuális formában.

A tervek szerint a rendszert nem csak bolti vásárlásra lehet majd használni, hanem például belépőjegyeknél, vagy a tömegközlekedési jegyek vásárlásánál is. Ez utóbbinál azért is működhet kiválóan a technológia, mert tárolni tudja a jegyet (tehát ha mégsem száll fel az utas, nem veszti el a megváltott jegyét), és jól megoldható az alternatív közlekedési logikák - például a szakaszjegy, idő alapú jegy - kialakítása is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Vodafone szerint az is cél, hogy a készülékgyártók minél inkább nyitottak legyenek a technológiára. A várakozások szerint az év végére az új okostelefonok közel 90 százaléka alkalmas lesz az NFC használatára, fontos, hogy nem csak a drágább telefonok, hanem a széles tömegek által hozzáférhető készülékek is. Úgy látják, nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy meggyőzzék ügyfeleiket a technológia biztonságáról, hiszen nem elég biztonságosnak lenni, biztonságérzetet is kell adni a felhasználóknak.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







