25 °C Budapest
Budapest, 2017. november 27.Zacher Gábor toxikológus, a Honvédkórház sürgõsségi centrumának fõorvosa, a Magyar Fiatalokért díj kitüntetettje beszél az átadóünnepségen a budapesti Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Mûvészeti Galériában 2017. november 27-én.MTI Fotó: Mohai Balázs

Megszólalt Zacher Gábor a verőcei tragédiáról: súlyos szavak, a Duna még józanul is egy veszélyes üzem

2024. május 30. 15:37

A Duna még józanul is egy veszélyes üzem, hát még tudatmódosító szerek hatása alatt – röviden így foglalhatók össze a Zacher Gábor mentőorvos által az RTL Reggeli c. műsorában elmondottak. A nyilatkozatban az is elhangzott, hogy a dunai balesetek áldozatai csak nagyon kis százalékban kerülnek elő élve.

Már korábban felmerült a verőcei hajóbalesettel kapcsolatban, hogy a szerencsétlenül járt motorcsónak utasai, illetve annak vezetője is alkoholt fogyaszthatott a tragédia estéjén. Az esettel foglalkozó RTL Reggeli c. műsorban Zacher Gábor mentőorvos is megszólalt.

Zacher Gábor felhívta rá a figyelmet, hogy egyelőre csak találgatunk, hiszen meg kell várni a boncolást követő vegyészeti vizsgálatot – csupán ennek fényében lehet majd biztosan kijelenteni, hogy ilyen szempontból vétkes volt-e a csónak vezetője. Ettől függetlenül a szakember elmondta, hogy az alkohol és más tudatmódosító szerek hatására is változik a reakcióidő, csökkenhet a (perifériás) látás, a szert fogyasztó illető sokkal bátrabbá válhat, kevésbé foghatja fel a külső behatásokat, például egy hajó közeledtét. A szakember ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy mindezek a hatások, azok erőssége az elfogyasztott szertől függnek.

A szerhasználat további veszélye, hogy az emberi szervezet önmentő funkciói is kikapcsolhatnak. Zacher Gábor példaként említette, ha valaki ilyen állapotban vízbe esik, akkor

az illető pánikol, hirtelen slukkol egy nagyot és gyakorlatilag onnantól kezdve ez már egy egyirányú utca lesz.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A mentőorvos arra is külön felhívta a figyelmet, hogy a Duna önmagában egy nagyon veszélyes folyó, ugyanis tele van örvényekkel. Nem véletlen, hogy a dunai balesetek áldozatai csak nagyon kis százalékban kerülnek elő élve.

Címlapkép: MTI Fotó: Mohai Balázs

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 23. 07:45